
Fotó: Balázs Katalin
Hív minket most egy tiszta szó – énekelte a Domokos Pál Péter Dalkör Női Kórusa Gyergyószentmiklós központjában, a második adventi gyertya meggyújtásának ünnepségén.
2017. december 10., 20:262017. december 10., 20:26
2017. december 11., 16:182017. december 11., 16:18
A Jakab-Bálint Márta vezette kórus mellett advent második vasárnapjának a Caritas munkatársai voltak a díszvendégei, ők olvasták fel az egyetemes könyörgéseket és a hét minden napjára szóló üzeneteket, ők gyújtották meg a város adventi koszorújának gyertyáját is. Az adventi gyertya lángjából jutott mindenkinek, mint ahogyan a lelkipásztorok által osztott gondolatokból.
Ez alkalommal Korom Imre, a Munkás Szent József plébánia plébánosa szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, adventi idején még inkább keressük a válaszokat egzisztenciális kérdéseinkre. Így arra is, hogy honnan van a rossz? Isten ha jó, miért engedi meg a rosszat? Válaszként egy sztárt idézett, aki szerint Isten egy úriember. Az ember kiűzte őt az iskolából, a politikából, a családból, magánéletéből, és Isten kivonult, magára hagyta az embert bűneivel. De nem ment el nyomtalanul, az emberbe csepegtette a hitet, a szeretetet és a reményt, hogy élete nincs elveszve. Jézus a válasz a szabadulásra.
– ajánlotta Korom Imre plébános.
Bíró Sándor református lelkész múlt heti gyertyagyújtáskor elhangzott megjegyzést idézett: „ha valamire ki vagyunk éhezve, az a szép beszéd.” De elég-e a szép beszéd? – tette fel a kérdést a lelkész, jó-e az, ha elaltatnak, amikor ébredni kellene? Baj, ha egy mondatnak csak az egyik fele hangzik el, a többi elmarad. A mondat hiányzó része kiegészíthető, a gondolat tovább vihető, ha éberek maradunk. A várakozás kapcsán arról is szólt Bíró Sándor, hogy Jézus érkezésére készülünk, de kérdéses, miként várjuk őt. Mert a kinyújtott kezet el lehet fogadni, de el is lehet utasítani.
– hangzott el az emelvényről.
A következő hét minden napjára egy-egy üzenetet készítettek elő a szervezők, ezeket osztják-küldik a technikai eszközök és emberek segítségével. A kérés az, hogy akár az adventi gyertya lángját, ezt is aki kapja, adja tovább, így segítve a reménykedést, a várakozást, a megállást, az élet apró örömeire való rácsodálkozást.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!