
Munkagépek dolgoznak Csíkrákoson. Szeptember végére szeretnének végezni az útfelújításokkal
Fotó: Pinti Attila
Csíkrákoson minden községi útra aszfaltburkolat kerül a napokban elkezdődött útfelújítás során. Aszfaltozott útszakasz készül az Olt mentén Madéfalváig és a Bogát hegy felé is, a munkálatokat ősszel be is szeretnék fejezni.
2020. április 08., 13:222020. április 08., 13:22
2020. április 08., 13:232020. április 08., 13:23
Néhány napja már dolgoznak a munkagépek a község nyugati peremén, a Bogát hegy felé vezető útvonalon, ahol több átereszt és hidat is kell építeni az útfelújítás során. Ez csak az egyik része annak az átfogó munkálatnak, amelynek során
A beruházást az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) által biztosított pályázati támogatás tette lehetővé, amelyet még 2017-ben kapott a község. Császár Attila polgármester szerint a munkakezdés a közbeszerzési eljárások elhúzódása miatt késett, de ezzel együtt sem volt szükség a beruházás költségeinek növelésére.
Fotó: Pinti Attila
A befejezési határidőt sem lépik túl, idén szeptember végéig kellene végezni – ismertette a községvezető, aki úgy véli, nagy valószínűséggel nem fognak élni a járványhelyzet miatt rendelkezésre álló hosszabbítási lehetőséggel.
A pályázati támogatás révén 5,3 kilométernyi utat korszerűsítenek, így
Emellett kialakítják a betonozott vízelvezető sáncokat, ahol szükséges, födött árkokat létesítenek, egységes kapubejáratokat alakítanak ki, forgalmi táblákat szerelnek fel, és a végén a burkolatfestést is elvégzik.
Ez is egy lehetőséget biztosít úgy a mezőgazdaság, mint a turizmus számára” – részletezte az elöljáró. Csíkrákos kedvező helyzetben van a víz- és csatornahálózat kiépítése terén, mivel már évekkel ezelőtt elkészültek a vezetékek minden utcában, így ez nem befolyásolja a beruházást.
Fotó: Pinti Attila
Ennek érdekében összefogott a közösség, a rákosi és göröcsfalvi közbirtokosságok finanszírozták az előtanulmányok elkészítését, és egy finanszírozási szerződésre is készültek, de a járvány miatt ez most elmaradt.
Fotó: Pinti Attila
Császár Attila szerint a gázhálózat-építés kissé háttérbe szorult, most az útfelújításra kell összpontosítaniuk, hogy időben elkészüljön. A munkálatok során az érintett útszakaszokon részleges, illetve teljes útlezárásra kell számítani.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, hogy jövő héten ismertetik a helyi közigazgatási reformról szóló tervezet első változatát.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az alakulat több vezetőjének részvételével Temesváron megrendezett hétvégi keresztelő visszatetszést keltett az emberek körében.
Szolgálati fegyverével, saját autójában lőtte fejbe magát egy 25 éves rendőr Dolj megyében. A fiatalembert súlyos állapotban szállították kórházba.
Narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a következő napokban várható jelentős esőzések és erős szél miatt. A hegyekben havazásra kell számítani.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
Országszerte 202 házkutatást tartanak hétfőn a rendőrök és az ügyészek a Jupiter művelet keretében különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a Román Rendőrség.
Karbantartási munkálatok miatt november 3-án, 4-én és 5-én több Hargita megyei településen is szünetel az áramszolgáltatás.
Közzétették vasárnap az országos képességfelmérő vizsga és az érettségi mintafeladatait – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
Kilencen sérültek meg vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen történt közúti balesetben, amelyben egy kisbusz felborult egy kanyarban. Az egyik sérült – egy 27 éves nő – eszméletlen állapotban volt, őt a helyszínen intubálták.
szóljon hozzá!