
Fotó: Vargyasi Levente
Húsz igénylés érkezett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által meghirdetett Gyere haza programra, és a bíráló bizottság mindegyik kérést elfogadta. A júniusi soros tanácsülésen hozott döntés értelmében húsz fiatal család kap 300 négyzetméteres ingyen telket a Borvíz utcában.
2018. július 15., 14:322018. július 15., 14:32
A telkek kiválasztása az elért pontszámok függvényében történik, a legmagasabb pontot elért pályázó választhat először.
Szerződést a területek kiválasztása után kötnek, az építkezési engedélyt egy éven belül kell kiváltani, a ház pedig két éven belül kell felépüljön.
A programra azok a 18 és 35 év közöttiek jelentkezhettek, akik Sepsiszentgyörgyről elszármazottak és haza szerettek volna költözni, de azok a fiatalok is, akik a városban élnek, de nincs még saját telkük. A pályázók átlagéletkora 29 év, a bírálóbizottság a családi állapotot, az eltartásban lévő családtagok számát és az iskolai végzettséget is figyelembe vette.
Sepsiszentgyörgy országos szinten is úttörőnek számított a képzett fiatalok hazacsábítása és az értelmiségiek otthontartása érdekében 2008-ban indított Gyere haza programmal, ami aztán 2010-ben a gazdasági válság és a megcsappant banki hitelezés miatt megtorpant, de most újra van érdeklődés iránta.
Eddig hét ház épült meg, ebből négyet az önkormányzat finanszírozott, szolgálati lakásként adták ki.
Igen lassan halad a Csíkszeredát, Csíkcsicsót és Madéfalvát is elkerülő új útvonal terveinek elkészítése, még a megvalósíthatósági tanulmányt sem véglegesítették. Számos tényező gátolta a folyamatot, a munkálatok elkezdése még évekbe telik.
Fényt a léleknek mottóval szervezik meg a 32. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, amelynek központi témája a testi és lelki traumák megjelenése a könyvekben. November 12-15. között nyolcvan program közül lehet választani.
Vallási zarándoklatra gyűltek össze a hívek Jászvásáron, amikor két férfi szerdán délután átlépte a katedrális bejáratánál felállított kordonokat.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt a testén. Az ítélet nem jogerős.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Zajlanak a veszélyessé vált fák gallyazási, metszési és kivágási munkálatai Csíkszeredában.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve hogy a párt ellenzékbe vonul – jelentette be az ülés után Ionel Bogdan pártszóvivő.
A képviselőház által szerdán elfogadott másik törvénytervezet szerint az egészségbiztosítási rendszer biztosítottjai szakorvosi recept alapján ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés alatt.
szóljon hozzá!