
Szigorú szabályok. Bírságra, de akár börtönbüntetésre is számíthatnak a szabályszegő gazdik
Fotó: Veres Nándor
A veszélyes ebek gazdáinak kötelességeire hívta fel a figyelmet a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság keddi közleményében. A nyilvántartásba kerülő kutyák tulajdonosai bírságra számíthatnak, ha nem tartják be a vonatkozó szabályokat.
2017. december 19., 19:552017. december 19., 19:55
2017. december 19., 19:552017. december 19., 19:55
Két kategóriába sorolja a veszélyes ebeket a 2002-ben megjelent 55-ös kormányrendelet: az első kategóriában a harci kutyák és támadó ebek vannak, mint a pitbull, boerboel és bandog, valamint ezek nem fajtiszta utódai, a másodikba sorolják az amerikai staffordshire bullterriert, a toszát, a rottweilert, az argentin dogot, a nápolyi és brazil masztiffot, a cane corsót, a kaukázusi juhászkutyát, és ezek nem fajtiszta leszármazottait is. Továbbra is érvényben van az a szabály, mely szerint
A tulajdonosoknak az ebtenyésztő-szövetségtől kapott igazolással, valamint egy saját felelősségre írt nyilatkozattal kell bejelenteniük a négylábúakat, ami tartalmazza a kutya azonosító számát, valamint azt, hogy megkapta az oltásait. Az első kategóriába tartozó kutyákat pedig ivartalanítaniuk is kell a gazdáknak.
Amennyiben a kutyák eltűnnek, elpusztulnak vagy továbbadják őket, a gazdák kötelesek ezt legfeljebb 48 órán belül jelezni a rendőrségen.
Kihágásnak minősül, ha ezeket az előírásokat megszegik, így borsos bírságra is számíthatnak. Ugyanakkor a tulajdonosok nem szervezhetnek kutyaviadalokat, és nem is készíthetik fel kutyájukat ilyen célokra. Továbbá tilos eladni vagy szaporítani az első kategóriába tartozó kutyákat, ha nem rendelkeznek az ebtenyésztő-szövetség által elismert okmányokkal, ellenkező esetben bírságra vagy akár szabadságvesztésre is számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!