
Fotó: ifj,. Farkas Antal
Több mint százan gyülekeztek kedden délután a Székelyszentléleken a 2006. augusztus 23-án állított emlékműnél: idén volt hatodik éve, hogy egy csendesnek tűnő augusztusi délután tragikus fordulatot vett 16 emberi életet követelve. Az emberemlékezet óta nem látott áradás 29 lakóházat semmisített meg, közel 2000 lakó- és gazdasági épületben tett kárt – az anyagi kárt azóta kijavították az udvarhelyszékiek, a fájdalom viszont viszont nem fakult.
2011. augusztus 23., 18:582011. augusztus 23., 18:58
2011. augusztus 25., 10:022011. augusztus 25., 10:02
A hat évvel ezelőtti vészes nappal ellentétben gyönyörű napsütésben emlékeztünk a 2005-ös árvíz áldozataira. A megemlékezés kezdetén Fancsali Orsolya előadásában Kányádi Sándor Noé bárkája felé című költeményét hallhatták az egybegyűltek, majd Albert Mátyás, Farkaslaka polgármestere mondta el emlékező beszédét.
„Ilyenkor ébredünk rá, hogy milyen kicsi és szánalmas, de milyen hatalmas és erős az ember” – jegyezte meg Albert Mátyás kifejtvén: a természet elemi erejével szemben érezheti igazán kiszolgáltatottnak, szánalmasnak magát az ember. A hat évvel ezelőtti katasztrófát követő példátlan összefogás bebizonyította, hogy hatalmas is az ember, hisz mások fájdalmát is képes észrevenni – tette hozzá az elöljáró.
A következőkben Péter Zoltán, Siménfalva polgármestere szólalt fel, aki kötelességének érezte megjelenni az emlékműnél. „Az áradás próbára tette a barátságot, a jóságot, a tisztességet, megrendítette biztonságérzetünket, de mindezek mellett jól esett tudni, hogy nem vagyunk egyedül” – fejtette ki a polgármester. Zárásként Balázs Károly és Csáki Levente egyházi méltóságok mondták el emlékező beszédüket, majd a szentléleki egyházi kórus kíséretében a katasztrófa áldozatainak hozzátartozói helyezték el az emlékezés virágait és a kegyelet koszorúit a szentléleki szobornál.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!