A Temető utcában továbbra is kockakőburkolaton kell döcögni
Fotó: Daczó Hodor Barna
Több kézdivásárhelyi lakosban felmerült a kérdés, hogy egyes utcákban és a főtéren is a kockakő útburkolat helyett miért nem aszfaloznak? Szilveszter Szabolcs alpolgármestertől érdeklődtünk.
2023. június 23., 20:502023. június 23., 20:50
2023. június 23., 20:522023. június 23., 20:52
„Kézdivásárhely központja javarészt műemlékövezetnek számít. Ennek a műemlékvédőkkel és építészekkel együtt magunk is örülünk, ám van egy hátulütője is:
– fejtette ki lapunknak Szilveszter Szabolcs alpolgármester.
Fel is sorolta, hol szerettek volna aszfaltozni, ám ez az említett okból meghiúsult. „A Temető, Kőrösi Csoma Sándor, Kanta, Bod Péter és Iskola utcákat csakis kockakővel rehabilitálhatjuk, a központról nem is beszélve.” Hozzátette: próbáltak érvelni, de hasztalan.
– fejtette ki az alpolgármester.
Fotó: Daczó Hodor Barna
Megjegyezte, hogy ennek köszönhető az is, hogy az Anghel Saligny programban a korábban megnevezett utcák felújítását jóváhagyták, ám a költségstandardot úgy tervezték meg, hogy az nem kis fejfájást okozott számukra.
„Mi a pénzt kockakőre kértük, azonban a tervezésnél használható számítási képletet aszfaltra adja a törvény.
Mikor ezzel is zöld ágra vergődtünk, több oldalas indoklást kértek tőlünk, hogy azért, mert műemlék, mert történelmi jellege van, jelenleg ezen dolgoznak a tervezőkkel a kollégák, hogy végre hagyják óvá a terveket” – összegezte a tapasztalataikat az alpolgármester.
Hiába újítják fel az iskolaépületeket, festik újra a tantermeket, az iskolakezdés utáni hetekben számos intézményben már nem látszik a friss festés, az új fürdőszobai berendezéseket is megrongálják a diákok.
Különdíjjal jutalmazta a csíksomlyói Mária-kertet az Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) nemzetközi zsűrije. A kertben tizenöt tematikus udvart hoztak létre, amelyek közösségi tevékenységekre is alkalmasak.
Közel 20 tonna üveget gyűjtött be a megyeszékhelyen a sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat legutóbbi hétvégi akciója során – annak ellenére, hogy ezúttal a lakosoknak be kellett szállítani az üvegeket a hulladékudvarba.
Nem változik a rezidensvizsga lebonyolítása – tájékoztatott kedden az egészségügyi minisztérium.
Csalásra figyelmeztet a marosvásárhelyi közszállítási vállalat, miután a közösségi hálón több olyan hirdetés jelent meg a vállalat nevében, amely 12 lejért fél évig érvényes buszbérleteket kínál.
Az elmagányosodás veszélyei ellen kínálnak megoldást a Gyulafehérvári Caritas időseknek szóló közösségi szociális szolgáltatásai, amelyek Gyergyószék számos településén is hozzáférhetők. Ezekbe bárki bármikor bekapcsolódhat.
Újfajta kezdeményezéssel rukkolt elő az idén tavasszal megnyílt, sepsiszentgyörgyi Bábel. Szombaton anya–gyerek jeligével szerveznek zsibvásárt, amivel az iskolakezdést szeretnék megkönnyíteni a szülők számára.
A képviselőház kedden döntő házként elfogadta a 2023/87-es sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó törvénytervezetet, amelyik kimondja, hogy a pedagógusok és a tanügyi kisegítő személyzet minden év októberében szakmai utalványban részesül.
Tűz ütött ki kedden a bukaresti parlament épületében, a látogatói bejárat környékén.
Tizenháromszor riasztották a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőséget medve miatt az elmúlt héten, ezek közül négy esetben találták a helyszínen a nagyvadat.
1 hozzászólás