Hirdetés
Hirdetés

Miért éppen Erdélyt választották a külföldi önkéntesek?

Angol nyelvleckéket is tartanak a keresztúri ovisoknak a külföldi önkéntesek •  Fotó: Barabás Ákos

Angol nyelvleckéket is tartanak a keresztúri ovisoknak a külföldi önkéntesek

Fotó: Barabás Ákos

Egyesek migránsoknak nézték őket, mások meg egyszerűen nem értették, mit beszélnek és mit keresnek Székelykeresztúron azok a külföldi fiatalok, akik az Erdélyi Ifjúsági Egyesülethez érkeztek. Öt év után viszont már megszokottá vált, hogy időnként tucatnyi különböző nemzetiségű EVS-önkéntes költözik a mezővárosba több hónapra.

Veres Réka

2017. október 22., 09:522017. október 22., 09:52

„Az önkéntesek a városért és a közösségért vannak itt, nem nekünk, hanem a fiataloknak, a helyieknek nyújtanak újat. Egyesületünk célja, hogy bemutassuk Európát Erdélynek, Erdélyt pedig Európának” – magyarázta Gagyi Réka, a projekt koordinátora.

Mint mondta, az öt éve indult ifjúsági program eleinte furcsa volt, majd amikor keletről is kezdtek érkezni, még furcsábban fogadták az önkénteseket, hiszen

Hirdetés

migránsoknak nézték őket.

Ennek ellenére úgy látja, hogy ennyi év után már befogadta a mezőváros a külföldi fiatalokat, és rájöttek, azért vannak itt, hogy segítsenek. Felidézte azt is, hogy az elején még ők kérték az intézményeket, fogadják be az önkéntesek kezdeményezéseit, mára viszont fordítva van, a tanintézmények keresik meg az egyesületet.

Kezdetben öt önkéntest fogadtak, idén már összesen tizenhárom fiatal érkezett, közülük kilencen az Erdélyi Ifjúsági Egyesület projektjében vesznek részt. Ők hat hónapot töltenek Székelykeresztúron, egyebek közt újrahasznosítással, bábozással foglalkoznak, mások cikkeket írnak, illetve rádióznak, segítenek az egyesület működésében, vagy éppen a gyógynövényekkel ismerkednek.

Emellett van egy török és egy olasz projekt is, előbbi részvevői egy évet töltenek Udvarhelyszéken, és újrahasznosítással foglalkoznak, utóbbiak pedig egy négy országot átölelő turisztikai projekttel érkeztek ide. Réka szerint az önkéntesek zöme nem olyan projektet választott, amely tanulmányaival, szakmájával azonos. Idén először pedig nagyon széles korosztály,

19 évestől 30 évesekig jelentkeztek.

Tanulni mindenkitől – ez az önkéntesség lényege a Keresztúrra érkezett fiatalok szerint •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Tanulni mindenkitől – ez az önkéntesség lényege a Keresztúrra érkezett fiatalok szerint

Fotó: Barabás Ákos

Újrahasznosítás a területe a törökországi Gülizar Sabuncunak. Azt mondja, mindig arra vágyott, hogy Európában utazgasson és új embereket, kultúrákat ismerjen meg, így ezt remek alkalomnak látta, emellett szeretett volna jobban beszélni angolul is. Lettországból érkezett Marta Krista Mellakaula, ő a bábos projekt egyik tagja, angolul olvasnak fel meséket a gyerekeknek a keresztúri könyvtárban, majd a kézzel készített bábokkal játsszák el azokat. Hozzátette, hogy elsődleges feladataik mellett sok más tevékenységük van, például angolt oktatnak az óvodákban. Francesca Silvestri és Cristina Vasile Olaszországból jöttek az elmúlt héten, mindketten a szicíliai European Solidarity Corps tagjai. Francesca elmondta, hogy egy weblapon dolgoznak, amely értéktárként fog működni, ahol Portugália, Spanyolország, Olaszország és Románia vidéki településeinek látványosságait és érdekességeit mutatják be. Cristinával együtt cikkeket, fotókat készítenek arról, hogy a régióban milyen szállások vannak. Francesca otthon tudományos cikkeket ír, és azért csatlakozott a programhoz, mert szeretett volna más műfajokat is kipróbálni. Cristina elmondta, hogy menet közben tanul mindent, hiszen nincs tapasztalata ezen a téren, nemzetközi tanulmányokat végzett, de most ritmikustorna-oktató. Vágyott egy külföldi tapasztalatcserére, ezt látta a megfelelő időpontnak és lehetőségnek. Hedi Teidearu Észtországból érkezett Székelykeresztúrra, ő a webrádiós projektet választotta, bár eredetileg inkább a gyógynövényes program érdekelte. Az idei önkéntescsapat egyetlen férfi tagjával vezeti majd az egyesület rádióját.

Miért éppen Erdély?

Fontos megismerni más kultúrákat – véli Gülizar, aki először félt, mert sokan mondták, hogy elszigetelt kis településre fog menni, de mostanra nagyon megszerette. Isztambul után először szokatlannak, most már üdítőnek találja, hogy nem olyan zsúfoltak az utcák. Marta döntését is megkérdőjelezték szülei és barátai. Ő azonban azt gondolja, hogy az olyan népszerű országokba, mint Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, bármikor könnyen el lehet jutni, de

Románia sosem lesz az első utazási célpont,

ezért akarta előítéletek nélkül felfedezni Erdélyt.

Idézet
Igyekszem mindig úgy utazni, hogy ne legyenek előítéleteim, hogy megismerés közben alakuljon ki a véleményem az adott helyről

– mondta Francesca. Hedi sokkal rosszabbra számított, annak ellenére, hogy már járt Romániában. Akkor mindenhol szemét volt, minden ódon volt, azt hitte, egy faluba jut, ahol nem lesz áram, de kellemesen csalódott. Az önkéntes lányok szerint leginkább a magyar nyelv jelentett kulturális sokkot számukra. Megjegyezték, hogy Keresztúron kevesen vannak, akik beszélnek angolul, ezért főként jelekkel kommunikálnak. Az utakon látott lovakat is szokatlannak vélik, de mókásan megjegyezték, hogy a medvék közelsége is aggasztja őket. Elkeserítőnek találják, hogy nagyon rossz az összeköttetés a különböző városok között, valamint hogy

lassú és drága a tömegközlekedés.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Mindenkitől tanulsz, amikor önkéntes vagy: egy gyerektől, egymástól – összesítette az önkéntesség lényegét Gülizar. Hozzá hasonlóan Cristina – aki Olaszországban a Vöröskereszt önkéntese – is úgy véli, a tanulás a legfontosabb hozadéka ennek a kalandnak.

Idézet
Az új tapasztalatok szerzése, az, hogy adsz is valamit, de közben a te látóköröd is bővül, te is fejlődsz, ez a legértékesebb

– így Marta. Míg Francesca úgy látja, hogy a hasonló tapasztalatcserék segítenek abban, hogy az Európai Unióban élők megismerjék egymást, a szokásokat, így a különböző országok tanulhatnak egymástól. „Fejlődsz, miközben te is segítesz valakinek fejlődni” – összegezte Hedi, hogy számára mit jelent az önkéntesség.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kárpátalján találkozna az ukrán elnökkel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátalján találkozna az ukrán elnökkel Magyar Péter
2026. április 28., kedd

Azonnal a lényegre tért az RMDSZ, miután az EMSZ-elnök Zakariás bejelentette a szakítást

Kilép az RMDSZ bukaresti képviselőházi frakciójából Zakariás Zoltán, az EMSZ elnöke, és a továbbiakban független képviselőként folytatja tevékenységét. A Szövetség részéről becsületbeli lemondásra szólították fel.

Azonnal a lényegre tért az RMDSZ, miután az EMSZ-elnök Zakariás bejelentette a szakítást
2026. április 28., kedd

Bennégett egy garzonlakásban egy férfi Nagyszebenben

Meghalt egy férfi kedden egy nagyszebeni tömbházlakásban kiütött tűzben. A 65 éves férfi elszenesedett holttestét a tűzoltók találták meg.

Bennégett egy garzonlakásban egy férfi Nagyszebenben
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Magyarországon már nyertek a Temuval szemben, megannyi vásárlónak térítenek vissza pénzt

Legalább 882 millió forintot (2,4 millió eurót) fizet vissza a magyar vásárlóknak és 437 millió forint (1,2 millió euró) bírságot fizet be a költségvetésbe a Temu online piactér európai üzemeltetője a Gazdasági Versenyhivatal eljárásának következtében.

Magyarországon már nyertek a Temuval szemben, megannyi vásárlónak térítenek vissza pénzt
2026. április 28., kedd

Piknik helyett vacogás: szokatlanul hideg lesz az idei majális

A hőmérséklet szerdától országszerte csökkenni fog, csütörtökön és pénteken pedig az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő várható, a hőmérsékleti értékek 8–12 fokkal alacsonyabbak lesznek a többéves átlagnál.

Piknik helyett vacogás: szokatlanul hideg lesz az idei majális
2026. április 28., kedd

Elfogadták Hargita Megye Tanácsának költségvetését

Kompromisszumos költségvetést fogadott el Hargita Megye Tanácsa keddi, áprilisi ülésén. Bevételi oldalon 828 millió lejjel, kiadási oldalon 907 millió lejjel számolnak. A két összeg közötti különbség egyensúlyba hozása még számos tényezőtől függ.

Elfogadták Hargita Megye Tanácsának költségvetését
Hirdetés
2026. április 28., kedd

251 aláírással benyújtották a bizalmatlansági indítványt a Bolojan-kormány ellen

A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Béke – Románia az első frakciói kedden benyújtották a parlamentben a bizalmatlansági indítványt.

251 aláírással benyújtották a bizalmatlansági indítványt a Bolojan-kormány ellen
2026. április 28., kedd

Tánczos Barna szerint megbukhat a kormány

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) közös bizalmatlansági indítványát nagy valószínűséggel megszavazza majd a parlament, és a kormány megbukik – jelentette ki Tánczos Barna kormányfőhelyettes.

Tánczos Barna szerint megbukhat a kormány
2026. április 28., kedd

Tarr Zoltán lesz a kultúráért felelős, Tanács Zoltán pedig a technológiai miniszter a Tisza-kormányban

Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.

Tarr Zoltán lesz a kultúráért felelős, Tanács Zoltán pedig a technológiai miniszter a Tisza-kormányban
Hirdetés