Hirdetés
Hirdetés

Mielőbbi külsős forrás kell a homoródfürdői wellnessközpont megépítéséhez

A tervezett wellnessközpont látványterve •  Fotó: Szentegyháza Polgármesteri Hivatala

A tervezett wellnessközpont látványterve

Fotó: Szentegyháza Polgármesteri Hivatala

A kivitelezési tervek elkészültek, ám a korábbi szentegyházi városvezetés által becsült összeghez képest lényegesen többe – mintegy húsz millió euróba – kerül a Homoródfürdőre elképzelt wellness létrehozása, így külsős forrást kell keressen az önkormányzat. A megoldás már csak azért is sürgető, mert ellenkező esetben vissza kell fizetni a kivitelezési tervek elkészítésére korábban megpályázott 200 ezer eurót.

Fülöp-Székely Botond

2024. április 17., 19:172024. április 17., 19:17

Összességében 200 ezer euróért pályázott a korábbi városvezetés az Európai Unió Regionális Operatív Programjában (POR), hogy az összegből kivitelezési terveket készíttessenek egy Homoródfürdőre elképzelt wellnessközpont megépítéséhez.

Azért Homoródfürdőre, nem pedig Szentegyházára tervezték a komplexumot, mert az említett pályázat feltételei között szerepelt, hogy csak hivatalosan jegyzett turisztikai állomásokon lehet azt létrehozni

– tudtuk meg Lőrincz Csaba szentegyházi polgármestertől.

Kényelmetlenné vált vállalás

A kivitelezési tervek megpályázásakor az önkormányzat vállalta, hogy újabb támogatás-igénylést nyújt be az építkezés finanszírozása érdekében, ellenkező esetben vissza kell fizetnie az említett dokumentumok elkészítésére kapott összeget – folytatta a helyzet vázolását az elöljáró.

•  Fotó: Szentegyháza Polgármesteri Hivatala Galéria

Fotó: Szentegyháza Polgármesteri Hivatala

Akkor nagyjából 8 millió euró értékűre becsülték a beruházást, a pénz feléért pedig a POR-ban pályáztak volna.

2023-ra el is készültek a kivitelezési tervek, a gond viszont az, hogy aszerint több mint 19 millió euróba kerül az építkezés.

Ez esetben pedig vajmi kevés lenne a 4 millió eurós támogatás, aminek megszerzésére jelenleg is lenne lehetőség.

Idézet
Az önkormányzat egyszerűen nem vállalhatja be önrészként a fennmaradó összeget, hiszen erre gyakorlatilag nincs lehetőség. Az akkori városvezetés természetesen nem tudhatta, hogy időközben ennyire megnőnek az árak”

– magyarázta Lőrincz. Rámutatott, hogy az elmúlt időszakban többször is járt Gyulafehérváron a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökségnél, de egyelőre nem született megoldás. Jelenleg azon dolgoznak, hogy

kevesebb önrészt igénylő pályázati lehetőséget találjanak a wellnessközpont megépítéséhez, különben a kivitelezési tervek elkészítéséhez kapott összeget vissza kell fizessék.

Helyzetük nem reménytelen, a fejlesztési ügynökség munkatársai mindenben igyekeznek segíteni, nekünk pedig most már minden dokumentum rendelkezésünkre áll a pályázáshoz – tette hozzá.

Csak akkor használják fel a forrásokat, ha ezzel nem tesznek kárt a természetben •  Fotó: László Ildikó Galéria

Csak akkor használják fel a forrásokat, ha ezzel nem tesznek kárt a természetben

Fotó: László Ildikó

Elemzik a forrásvizeket

Lőrincz Csaba arról is beszámolt, hogy időközben

helyi forrásból tisztázták a kiszemelt helyszín telekkönyvét, ugyanakkor el is bontottak ott egy omladozó épületet.

Mindemellett jóváhagyásokat kértek a szolgáltatóktól az ivó- és szennyvízhálózat kiépítéséhez, ugyanakkor több villanyoszlop elköltöztetéséhez. Folyamatban van ugyanakkor a helyi források feltérképezése és a vizek hozamának, összetételének megállapítása is – utóbbi további két évet vesz igénybe.

Hirdetés

Gyakorlatilag egy 50 ezer euró értékű kutatásról van szó. Habár hasznosítani szeretnék a vizeket a majdani wellnessközpontban, ha bebizonyosodik, hogy gyógyhatásúak, terveiktől eltekintenek, amennyiben ezzel kárt tennének a környezetben.

Idézet
Számunkra elengedhetetlen, hogy a borvízkutak továbbra is használhatók legyenek a lakók számára, így ha ezzel gondok lennének, akkor másképp oldjuk meg a wellness üzemeltetését. Legjobb esetben is csak a túlfolyó részekről vezetnénk el a vizeket, azt a mennyiséget, ami úgyis belefolyna a patakba”

– szögezte le a polgármester. Hozzátette, ha a borvízkutakat sikerül gyógyvízzé minősíteni, akkor szabályozni lehet azok felhasználható mennyiségét, illetve védelmi zónákat hozhatnak létre a források közelében. Utóbbival az esetleges építkezéseket is korlátozzák.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Újabb benzinárrekord: már a 9,80 lejt közelíti a literenkénti ár

Újabb történelmi csúcsra emelkedett szombat reggel a benzin ára Romániában: egyes töltőállomásokon már 9,78 lejbe kerül egy liter standard benzin. A gázolaj ára eközben valamennyi nagyobb hálózatnál átlépte a 10 lejes literenkénti szintet.

Újabb benzinárrekord: már a 9,80 lejt közelíti a literenkénti ár
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőség az ország egyik oldalán, viharok a másikon

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Miközben több térségben 36 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, az ország nyugati és északi részén viharos időjárás is várható.

Hőség az ország egyik oldalán, viharok a másikon
2026. szeptember 05., szombat

Veszélyes roncsok a hajózási útvonalon: újabb robbanótöltetes drónt találtak Sulinánál

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre.

Veszélyes roncsok a hajózási útvonalon: újabb robbanótöltetes drónt találtak Sulinánál
2026. szeptember 04., péntek

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Borboly Csaba védőügyvédje avatott be a tizennégy éves büntetőügy részleteibe

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.

Borboly Csaba védőügyvédje avatott be a tizennégy éves büntetőügy részleteibe
2026. szeptember 04., péntek

Jól megjárták az egyik Hargita megyei kórháznál, hogy hittek a fertőtlenítőszereket kísérő hivatalos iratoknak

Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.

Jól megjárták az egyik Hargita megyei kórháznál, hogy hittek a fertőtlenítőszereket kísérő hivatalos iratoknak
2026. szeptember 04., péntek

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost

Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Románia az EU sereghajtója: nagyot zuhant a bolti forgalom

Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.

Románia az EU sereghajtója: nagyot zuhant a bolti forgalom
2026. szeptember 04., péntek

Újabb drónmaradvány került elő a román tengerparton

Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.

Újabb drónmaradvány került elő a román tengerparton
2026. szeptember 04., péntek

500 lej minden jogosult gyermeknek: folytatódik az oktatási támogatási program

Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.

500 lej minden jogosult gyermeknek: folytatódik az oktatási támogatási program
Hirdetés