Mi búcsúzunk és…

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium 59 végzősét csengőszó és ünnepélyes harangzúgás búcsúztatta, míg diáktársaik sorfala mellett átvonultak a belvárosi templomba. Az istentisztelet keretében tartott ballagási ünnepségre zsúfolásig megtelt az istenháza.

Molnár Melinda

2010. június 06., 11:252010. június 06., 11:25

2010. június 07., 16:482010. június 07., 16:48

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

A szószéki szolgálatot Antal Géza farcádi lelkész végezte, akinek fia is ballagott. Alapigéül János evangéliumát választotta: a szőlőtő és a szőlővesszők példázatával érzékeltette a nap üzenetét. „Szüret van az Úr szőlősében”. A diákévek alatt a tanárok, lelkészek neveltek, alakítottak - az Isten iránti szeretetre is. A „szőlőtő”, amiből mindez fakad, az iskola,  szentírási értelemben pedig az Úr, Jézus Krisztus. A szőlősnek ki a mívese? – kérdezte az igehirdető. – Jézusi szavakkal: gyökere az Atyában van.  A szőlőtők feladata, hogy oltás után termést hozzanak.   Krisztusba oltott életükkel az iskola ezt tette.

Bekő István iskolalelkész az ünnepről szólva nyomatékosította: a templomban kezdődött, hogy az Úristenre bízzák magukat és „Tőle várunk segítséget”. A nagy gyülekezettel együtt mondunk hálát, és mindhárom, az iskolában tanító felekezet lelkipásztorával.

Antal Zoltán, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye esperese az égő csipkebokorból szóló kérdésre a Mózes válaszát kínálta útravaló igéül: „Itt vagyok, Uram!”

„Az iskola számon tart, a város visszavár”

Bunta Levente polgármester Paulo Coelhot idézte: „Álmodj, amit csak akarsz; menj, ahova szeretnél; légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van és csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél”.  Az útra indulóknak azt kívánta, kísérje el a jól végzett munka öröme.
Betegsége miatt Tőkés Zsolt igazgató ünnepköszöntőjét Bekő István olvasta fel. A változó tanügyi törvények között próbálták a biztonságot megteremteni. Diákjaik részéről pedig lépten-nyomon megérezték: „Mi egy család tagjai vagyunk”. Ezek a megtapasztalások biztatnak – vallotta meg  „a négy évre ránk bízott emberiségdarabnak”.

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

Az iskola kórusa, Deák Szidónia vezényletével, három dallal köszönt el a végzősöktől. Majd Sima Zsolt a XI. osztályosok nevében mondott búcsút az elmenőknek. Az utak és ösvény példázattal kívánva: „fogadd el az utat”.  Utána a szintén XI. osztályos Máthé Mónika Reményik Sándor Akarom című versét tolmácsolta.

Fancsali Barna a végzősök nevében fogalmazott búcsúgondolatokat - hol mosolyogtató, hol megható volt szava. Arra buzdított: ha valakinek még nem mondták el, hogy a legjobban szerették, még van alkalmuk elmondani. Ha még bocsánatot kérnek valamiért, van alkalom. „De ha az előtted ülő lánynak még nem mondtad, hogy szerelmes vagy belé – arra már…” Mert a búcsú „nem álom, ez valóság”. Megköszönte a szülőknek, tanároknak az útravalót. Majd Pálfi Andrea mondta el a Ballagásra című költeményt.

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

Simó Annamária, aki öt évvel ezelőtt végzett, gitárral kísért dalokkal örvendeztette meg a ballagókat és a gyülekezetet. Demény Gábor a Megyei Tanács díját Pálfi Andreának nyújtotta át, és a költővel üzent minden végzősnek: „Előtted az út előtted a pálya”. A legjobb tanulmányi eredményt elért tizenkettedikes, Székely Erika Klementina a Baczkamadarasi Kis Gergely díjat kapta, a belvárosi egyházközség nőszövetségének díját Madaras Mihály, az Egy mosoly az életért díjat pedig Téglás Hedviga vette át. A Farkas András alapította díjat a legjobb informatikus Mihály Levente érdemelte ki.

Az ősi kollégiumi hagyomány szerint, az ünnepélyes zászlóátadás során a végzősök szalagot kötöttek rá, a tizenegyedikesek viszont ígéretet tettek, hogy megőrzik, és jövőre ugyanígy átadják a zászlót.
Az iskolalelkész az ároni áldás szavaival bocsátotta útjukra - a zászló vezette és a csengő hangja kísérte a ballagókat a templomból az oktatási intézmény udvarára, ahol a hozzátartozók tolmácsolták jókívánságaikat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Testkamerát kapnak az erdészek

Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.

Testkamerát kapnak az erdészek
Testkamerát kapnak az erdészek
2026. október 16., péntek

Testkamerát kapnak az erdészek

2026. október 16., péntek

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra

Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra
2026. október 16., péntek

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata

Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata
Hirdetés
2026. október 16., péntek

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába

A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: kezdődnek a kifizetések, ekkor kaphatják kézhez a támogatást az igénylők

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: kezdődnek a kifizetések, ekkor kaphatják kézhez a támogatást az igénylők
2026. október 16., péntek

Késések és járattörlések jöhetnek, figyelmeztetést adott ki a Wizz Air

Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.

Késések és járattörlések jöhetnek, figyelmeztetést adott ki a Wizz Air
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács

Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács
2026. október 16., péntek

Leütötte, majd halálra késelte a fiatalt – vádat emeltek a málnási gyilkosság ügyében

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.

Leütötte, majd halálra késelte a fiatalt – vádat emeltek a málnási gyilkosság ügyében
2026. október 16., péntek

Ezután nemcsak vitáznak, hanem imádkoznak is a parlamentben

Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.

Ezután nemcsak vitáznak, hanem imádkoznak is a parlamentben
Hirdetés