
Akácméz híján idén a hárs- és napraforgómézből kell kigazdálkodják az eladandó mennyiséget és a telelőmézet is méhészek
Fotó: Orbán Orsolya
Egyáltalán nem lesz idén akácméz, ugyanis országszerte tönkretették az áprilisi fagyok az akácvirágzást, és a másodvirágzás sem mézelt. Az akácméz kiesésével a vándorméhészek az idei termésnek nagyjából a felét vesztették el.
2025. június 28., 09:032025. június 28., 09:03
Egy hónapja még volt némi remény arra, hogy az áprilisi fagykárok dacára – amelyek egyébként a gyümölcsöskertekben is nagy károkat okoztak – lesz akácméztermés idén. A fagyok ugyan tönkretették az akácvirágzást, de a vándorméhészek akkor még bíztak a másodvirágzásban – ez a remény azonban már szertefoszlott.
– foglalta össze a tapasztalatokat Ádám József, az Udvarhelyszéki Mézlovagrend és Örösi Méhészek Egyesületének elnöke. Három ilyen terület van: az első akácnak nevezett, Duna menti déli országrész, a Kárpátok déli lejtőin elterülő, második akácként számon tartott térség, és a harmadik akác, azaz Erdélyben, a Medgyes és Szeben környéki akácos vidékek.
Fotó: Orbán Orsolya
Ádám József 25 éve tevékenykedik vándorméhészként, de egy olyan esztendőre sem emlékszik, amikor egyik térségben sem mézeltek az akácok.
– fogalmazott.
Ez még nem feltétlenül okoz drágulást – noha egyes nagybani eladási árak már emelkedni kezdtek –, ugyanis a Kínából érkező méz fékezi a drágulást. De hiába is drágulna, ha nincs akácméz, és nem csak Romániában, hiszen
– emlékeztetett a vándorméhész, az akácos térségek közt felsorolva Magyarországot, valamint Szlovákia, Szlovénia és Szerbia egy részét. Sok méhésznek az elmúlt évekből sincsenek már akácméz-készletei, ő maga is tavaly adta el három évi tartalékát.
Fotó: Orbán Orsolya
Az akácméz kiesésével a felére csökken az idei méztermés, hiszen az akác tette ki nagyjából az éves mennyiség felét – érzékeltette a veszteség mértékét a méhészegyesület vezetője.
ugyanis idén egyszerre virágzik mindkettő. Így dönteniük kell, hogy melyiken legeltetik méheiket, esetleg mindkettőről gyűjtenek, amennyit sikerül, és vegyes mézet készítenek.
Fotó: Orbán Orsolya
Küszködnek a forrósággal is a vándorméhészek,
Ez utóbbi ugyanakkor a mezőgazdálkodás átalakulása miatt már amúgy sem olyan hosszú, mint korábban. Régebb szinte három hétig el lehetett húzni a legeltetést, mivel nem egyszerre történt a vetés a parcellákon, így a virágzás sem, de – amint arra Ádám József rámutatott – ez az eltolódás egyre inkább eltűnik, ahogy a régi mezőgazdasági munkagépeket felváltják a nagy teljesítményű új traktorok.
ugyanis a hárs- és napraforgómézből kell kikerüljön az eladandó mennyiség és a telelőméz is, azaz a méhek átteleléséhez szükséges táplálék.
Izgalmas időszak előtt áll a videójáték-ipar, aminek a jövőjébe kaphattunk betekintést a nyári bemutató-események révén. Összeállításunkban a legnagyobb bejelentéseket szedtük össze.
A fokozódó elégedetlenségek miatt japánsztrájkot indít az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben a Sanitas szakszervezet kedden. Az érdekvédelem főként a véglegesítés előtt álló egységes bértörvény-tervezet módosítását szeretné elérni.
A Hunyad megyei törvényszék elrendelte hétfőn annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal rálőtt négy emberre Lupényben. A törvényszék döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.
A hét elején az átlagosnál melegebb idő várható, majd átmeneti lehűlés érkezik. A hónap közepétől ismét melegszik az idő, ugyanakkor záporokra és zivatarokra szinte minden nap számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Rendkívüli ülésen fogadta el a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület azt a határozatot, amellyel a Monturist Kft. közgyűlésének összehívását kezdeményezik, ahol a cégvezető menesztését szeretnék elérni és kineveznék az utódját is.
A népzene, a könnyűzene és a gasztronómia találkozására épül a Folk & Roll Víkend, egy minifesztivál, amelyre július 31. és augusztus 2. között kerül sor Gyergyószentmiklóson. A város nem marad fesztiválhangulat nélkül idén sem.
Összesen 9,76 millió hektár területre nyújtottak be 671.334 egységes agrártámogatási kérelmet a június 5-i határidőig.
Idén májusban 4 679 826 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2812-vel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2784 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.
Eugen Tomac kijelölt kormányfő hétfőn közölte, hogy legkésőbb szerdára véglegesíti miniszterjelöltjeinek listáját, és ismét hangsúlyozta, hogy technokrata kormánynak szeretne bizalmi szavazást kérni a parlamentben.
szóljon hozzá!