
Fotó: Haáz Vince
Ötödik alkalommal nyitják meg szerdán 11 órától a marosvásárhelyi várban a Művészetek és mesterségek vásárát, amelynek határozott célja fellendíteni a szakiskolai képzést, felkelteni a szülők és gyerekek érdeklődését a szakiskolai képzés iránt, illetve közelebb hozni a piacot az oktatáshoz.
2017. október 10., 16:522017. október 10., 16:52
A legutóbbi vásáron a testápolásra, egészségre, sportra fektették a hangsúlyt a kezdeményezők, azaz a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a megyei tanfelügyelőség, a Kulturális és Tudományos Egyetem – volt Népi Egyetem.
Gazdasági szereplőket, vállalkozások képviselőit, illetve általános iskolásokat, és a szakiskolát elvégzett fiatalokat is hívtak az eseményre, ahol különböző vásári standok formájában mutatkoznak be a szakiskolák.
Tavaly ősszel a szépségápolásra és a sportra fektették a hangsúlyt a vásár szervezői
Fotó: Boda L. Gergely
Kedden sajtótájékoztató keretében mutatta be Dorin Florea polgármester, Csegzi Sándor, a Kulturális és Tudományos Egyetem vezetője, Ioan Macarie főtanfelügyelő és Rauca Antoaneta, a Gheorghe Șincai Szakközépiskola igazgatója a szakiskolákat népszerűsítő rendezvényt. Dorin Florea elmondta,
A vásár célja, hogy felkeltse a gyerekek és a szülők érdeklődését a szakiskolák, szakmák iránt. A polgármester élesen bírálta a hazai oktatási rendszert, amely nem gyakorlatközpontú. Mint mondta, az országot az elértéktelenedés, a káosz és a giccs jellemzi, tele van Románia oklevelekkel, de nincsenek szakemberek.
A Maros Megyei Tanfelügyelőség vezetője, Ioan Macarie elmondta,
Jelenleg 45 szakiskolai osztályban összesen 1145 diák tanul, de bőven lenne még hely különböző szakokon – fogalmazott a főtanfelügyelő. A kiadványszerkesztést nem is erőltették a szervezők, ugyanis idén nem készült tájékoztató füzet a tanintézetek kínálatáról. A polgármester szerint nem találtak erre megfelelő személyt.
Csegzi Sándor kifejtette, idén a műszakiságra, a technikai oldalra összpontosítanak a szervezők az autós szakmákon keresztül, hisz számos mesterség kapcsolódik ehhez.
– mondta el magyarul is Csegzi Sándor a keddi sajtótájékoztatón. Hozzátette, úgy érzi a játékoktól, játékosságból kiindulva tehetik vonzóbbá a mesterségeket a fiatalok számára. Szerinte egy szakember fizetése ma is egy mérnök fizetésével vetekedhet, akárcsak 1990 előtt.
Rauca Antoaneta, a Gheorghe Șincai Szakközépiskola igazgatója két versenyt is említett, amellyel a szerdán nyíló vásárt vonzóbbá teszik az iskolások számára: egy rajzversenyt szerveztek az általános iskolásoknak, illetve egy nyomkereső versennyel kívánják még érdekesebbé tenni a rendezvényt. Az autószerelő és automatizálásra szakosodott iskola egyedi, autós szakmát oktató laboratóriumát is megtekinthetik a rendezvényre kilátogatók. Egy olyan didaktikai célra használt személyautó, amelyben mindennek látszik a belső része is, és mintegy 60 ezer euróért szerezték be – árulta el Csegzi Sándor.
A híres francia színésznőt súlyos betegség után, vasárnap érte a halál. 91 éves volt.
A szélvihar miatt nem tudják elhagyni a térséget a Bilea-tó környéki menedékházakban elszállásolt turisták.
A karácsonyi ünnepkörhöz tartozik a Heródes által meggyilkoltatott fiúgyerekek, azaz „apró szentek” napja is, régen gazdag, mára kikopó szokásrenddel. Ilyenkor lehet büntetlenül megvesszőzni a lányokat, asszonyokat, de koránt sem nevelés céljával.
Az Apple TV-nél készült el, és futott be év végére 2025 egyik legjobb sorozata, a Pluribus. Vince Gilligan új folytatásos története egy meglehetősen egyedi apokalipszist tár a szemünk elé. Kritika.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték szombaton a câmpinai Vasile Lascăr Rendőrképző Iskola egyik alkalmazottját, akit egy diák ellen elkövetett nemi erőszak kísérletével gyanúsítanak.
A szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyrészére, köztük a székelyföldi megyékre is.
Ugyan korlátozottak a lehetőségek azok számára, akik hétvégén már szeretnének sízni Székelyföldön, de érdemes figyelni a sípályák honlapjait, mert az éjszakák egyre hidegebbek és a hóágyúk éjjel-nappal dolgoznak.
Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
szóljon hozzá!