
Május vége óta nem taníthat. A tanár szerint régi konfliktusok állnak a jelenlegi ügy hátterében. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Indokolatlanul nagynak tartja büntetését az a székelyudvarhelyi tanár, akit elbocsátottak állásából, miután a fülénél fogva kirakott az órájáról egy diákot. A pedagógus szerint „koncepciós per” folyik ellene.
2018. október 09., 11:042018. október 09., 11:04
Nyilatkozott lapunknak az a matematikatanár, akit a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumból bocsátottak el azért, mert – ahogyan az esetről készült jegyzőkönyvben írják – a füleinél fogva rakott ki az órájáról egy diákot. Tuzson Zoltán szerint „koncepciós” eljárás folyik ellene, amelynek hátterében az áll, hogy
A felfüggesztéséhez vezető esettel kapcsolatban elmondta, rendhagyó volt, hogy testi fenyítést alkalmazott: „Ez egy egyedi eset volt, egy pillanatnyi reakció. Nem mondom, hogy a leghelyesebb, de ez nem olyan, hogy az ember naponta a fülüknél fogva töröli fel a padlót a gyerekekkel.” Egy problémás, fegyelmezetlen
– idézte fel a történteket. Előbb felszólította a tanulót, hogy hagyja el az osztálytermet, majd miután az nem akart engedelmeskedni az utasításnak, a fülénél fogva „kisegítette a folyosóra”. A testi fenyítés miatt a diák szülője panaszt tett a tanintézet igazgatójánál, majd az ezt követő kivizsgálás után elbocsátották állásából. Tuzson Zoltán
Elmondta, ez már a negyedik „koncepciós per” ellene, de mindet megnyerte.

Vissza kell helyezni állásába azt a székelyudvarhelyi tanárt, akit korábban egy diák fizikai megfegyelmezése miatt bocsátott el a tanintézet. A döntés ellen csak bírósági úton fellebbezhet az iskola.
Mint arról korábbi cikkünkben írtunk, a pedagógus panaszt emelt a Hargita Megyei Tanfelügyelőség fegyelmi bizottságánál, a testület pedig az észlelt eljárási hibák miatt szeptember végén helyet adott fellebbezésnek, valamint elrendelte, hogy a tanintézet vezetősége helyezze vissza állásába a matematikatanárt. Ezt a döntést harminc napig lehet megfellebbezni, de már csak a bíróságon.
Akkor az iskola igazgatója, Tőkés Zsolt lapunknak elmondta, hogy valószínűleg jogi útra terelik az ügyet. Az eset még májusban történt, a vakáció miatt húzódott el a fellebbezés tanfelügyelőségi kivizsgálása. A pedagógust júniusban bocsátották el. Ha az ügynek lesz jogi folytatása, ám az ügyészség nem tartja indokoltnak az eset újabb kivizsgálást, akkor vissza kell helyezniük állásába, és visszamenőleg folyósítaniuk kell a fizetését.
Tuzson Zoltán elmondta, továbbra is tanítana a református kollégiumban, megfordult ugyan a fejében, hogy új munkahelyet keressen, de megüresedett tanári állások főként csak vidéken vannak, és a „negatív reklámok” sem segítenék az álláskeresésben.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
6 hozzászólás