Mentorok segítenek az őrkői álláskeresőknek

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

Képzéssorozatot indít a sepsiszentgyörgyi önkormányzat az álláskereső őrkőieknek.

Bíró Blanka

2018. október 15., 21:012018. október 15., 21:01

Az oktatást A romák, mint emberi erőforrás című nemzetközi projekt keretében szervezik meg,

a résztvevőket írni-olvasni tanítják, fejlesztik a kommunikációs készségeiket, és a román nyelv alapjaival is megismertetik őket.

A képzés során minden résztvevő egyéni mentort kap, aki segít megoldani a felmerülő problémákat. A program 30 személynek kínál képzési lehetőséget, februárig tart, fő lebonyolítója a Gyulafehérvári Caritas szociális gondozási ágazata. Hetente négy alkalommal két-két órát tartanak a felkészítők, ezek ideje alatt a gyerekfelügyeletet is megoldják, hogy a szülők se maradjanak ki.

A hétvégén már találkoztak az önkormányzat és a civil szervezetek munkatársai az őrkőiekkel: úgy próbálják megszervezni a képzéssorozatot, hogy az megfeleljen a romák és a helyi munkaerőpiac igényeinek is. Nyolc ország és 21 partnerszervezet részvételével tavaly indult útjára a RARE – Változó diskurzusok, változó gyakorlatok: A romák, mint emberi erőforrás projekt, amely az Interreg: Duna 2014-2020 – Új transznacionális együttműködési program keretében jött létre. A projekt fő partnere a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Romániából az Együtt Ügynökség (Agenția Împreună), az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) és Sepsiszentgyörgy önkormányzata csatlakozott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 13., vasárnap

Letette a hivatali esküt a három új alkotmánybíró

Letette a hivatali esküt vasárnap reggel az alkotmánybíróság három új bírája, Mihai Busuioc, Asztalos Csaba és Dacian Cosmin Drago

Letette a hivatali esküt a három új alkotmánybíró
2025. július 13., vasárnap

Arad megyében is keresik a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottját

Arad megyére is kiterjesztették a hatóságok a Maros megyei Mezőméhesen történt gyújtogatás és gyilkosság elkövetésével gyanúsított Emil Gânj keresését.

Arad megyében is keresik a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottját
2025. július 12., szombat

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében

Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében
2025. július 12., szombat

A többségnek az ötven lej is sokat jelent – a PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja

A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.

A többségnek az ötven lej is sokat jelent – a PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja
2025. július 12., szombat

Fontos, hogy az egész nőt lássuk

Bármilyen nőgyógyászati műtétet el tudnak végezni a csíkszeredai kórházban, hiszen rendelkezésre áll a tudás és a felszereltség. A nőgyógyászat kérdéseiről, a szűrővizsgálatokról és a műtéti lehetőségekről dr. Horvát Zalán szakorvos beszélt.

Fontos, hogy az egész nőt lássuk
Fontos, hogy az egész nőt lássuk
2025. július 12., szombat

Fontos, hogy az egész nőt lássuk

2025. július 12., szombat

Már több mint 1 millióan látták a Kárpát-medencében a Hogyan tudnék élni nélküledet? – készül a folytatás is 

Múlt héten elhagyta a bűvös 1 milliós nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?. Ehhez a számhoz az erdélyi nézők, mint egy 120 ezer nézővel járultak hozzá.

Már több mint 1 millióan látták a Kárpát-medencében a Hogyan tudnék élni nélküledet? – készül a folytatás is 
2025. július 12., szombat

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé; megvannak az első alelnökök is

Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé; megvannak az első alelnökök is
2025. július 12., szombat

Nagyobb fizetésre, kevesebb stresszre vágynak az alkalmazottak

Sok romániai alkalmazott nemcsak a pénz, hanem a lelki nyugalom miatt váltana munkahelyet. Egy friss felmérés szerint többségük elégedetlen a jelenlegi fizetésével, és komoly pszichés nyomás nehezedik rájuk.

Nagyobb fizetésre, kevesebb stresszre vágynak az alkalmazottak
2025. július 12., szombat

Nicușor Dan: Romániának van jövője, és ez belátható időn belül érezhető lesz

Az elnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében rámutatott, Romániának van jövője, és ez nem 20-30 év múlva, hanem várhatóan 2-3 évig tartó korrekciós időszak lejártával érezhető lesz.

Nicușor Dan: Romániának van jövője, és ez belátható időn belül érezhető lesz
2025. július 12., szombat

Egy férfi meghalt, egy fiatalkorú pedig súlyosan megsérült egy motorbalesetben

Egy 32 éves motoros életét vesztette, és egy 15 éves fiatalkorú megsérült egy súlyos közúti balesetben szombat hajnalban a Kolozs megyei Magyarkapus településen.

Egy férfi meghalt, egy fiatalkorú pedig súlyosan megsérült egy motorbalesetben