Nagyajtán vette kezdetét a Megyejárás programsorozat Háromszéken, melyet a Kovászna megyei önkormányzat kezdeményezett. Az információs kampány során a megyei tanács képviselői átfogóbb képet szeretnének kapni a településeket érintő kérdésekről.
2011. június 29., 08:222011. június 29., 08:22
2011. június 29., 09:222011. június 29., 09:22
Az információs kampány során Kovászna Megye Tanácsának képviselői felkeresik a megye 45 közigazgatási egységét, hogy átfogóbb képet nyerjenek az adott települést érintő kérdésekről, ugyanakkor beszámolnak az egész megyét átfogó, valamint az egyes településeket érintő beruházásokról, megvalósításokról is – áll a megyei sajtóközleményben.
„Az elmúlt időszak bebizonyította: csak úgy juthatunk előre, hogy erőinket felmérjük és tudjuk, Székelyföldön kizárólag magunkra számíthatunk. Úgy juthatunk előre, ha tisztázzuk, hogy politikai és fejlesztési szempontból milyen Székelyföldet szeretnénk!” – hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke Nagyajtán, a megyei önkormányzat által kezdeményezett Megyejárás programsorozat első állomásán, amelynek eseményei összefonódtak a Kriza János emlékünnepséggel.
A Megyejárás rendkívüli tanácsüléssel vette kezdetét, amelyen a helyi tanács képviselői mellett a történelmi egyházak lelkészei, tanügyi káderek is részt vettek. Bihari Edömér polgármester üdvözölte a kezdeményezést, elmondva, hogy a Megyejárás keretén belül, többek között megoldásokat keresnek az aktuális problémákra, arra törekednek, hogy hiteles jövőképet biztosítsanak a fiatalok számára.
„Nem véletlenül választottuk a Megyejárás mottójául azt a kifejezést, hogy Otthonunk Háromszék” – mondta Tamás Sándor, hiszen ezt az üzenetet szándékoznak tudatosítani a megye lakóiban. A megyei önkormányzat elnöke összefoglalta a Nagyajtát is érintő megyei beruházásokat, uniós projekteket, melyek sok esetben a település éves költségvetésének többszörösét teszik ki. A tanácselnök a közeljövőben megvalósításra kerülő terveket is ismertette, kiemelve azokat, amelyeknek Nagyajta község is részese, így például a megyei hulladékgazdálkodási projektet.
További, a települést közvetlenül érintő kérdések is terítékre kerültek, így az erdei utak ügye, az egyházi ingatlanok, pontosabban az unitárius vártemplom felújítása. A bemutató során szóba került nagyajtai, műemlékké nyilvánított kultúrotthon feljavítása is. A fórum záróakkordjaként Tamás Sándor átnyújtotta Bihari Edömérnek a megyei önkormányzat ajándékát, Kriza János Vadrózsák című néprajzi gyűjteményes kötetének reprint kiadását, valamint a székely címeres kifestőskönyvet és az évente megjelenő, egyre vaskosabb Nagyjaink című kiadványt. Végül a megyei önkormányzat vezetője, valamint Nagyajta polgármestere felragasztotta a megyetérképre a település címerét. A Megyejárás során minden meglátogatott község címere felkerül a megyetérképre.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!