Hirdetés
Hirdetés

Megvan a kivitelező a székelyudvarhelyi II. Rákóczi Ferenc utca felújítására, két év alatt kell elkészülnie

A tervek szerint 2023 decemberéig megújul a II. Rákóczi Ferenc utca – biciklisáv és új járda is lesz •  Fotó: Erdély Bálint Előd

A tervek szerint 2023 decemberéig megújul a II. Rákóczi Ferenc utca – biciklisáv és új járda is lesz

Fotó: Erdély Bálint Előd

Jelentős előrelépés történt a székelyudvarhelyi útszakaszok megújítását célzó uniós pályázat megvalósításában. A napokban aláírták a II. Rákóczi Ferenc utca rehabilitációjáról szóló szerződést. Következik a tervezés, majd a kivitelezés, a határidő 2023 decembere.

Kudelász Nóbel

2021. október 04., 20:092021. október 04., 20:09

A székelyudvarhelyi, „Városunk főbb útvonalai megújulnak” összetett projekt egyik része, a Mobilitás 1 program a II. Rákóczi Ferenc utca mintegy 2,1 kilométernyi szakaszának teljes felújítását foglalja magába. Gálfi Árpád polgármester a helyi önkormányzat csütörtöki, rendes havi ülésén számolt be arról, hogy aznap reggel írta alá a szerződést a nyertes konzorciumot vezető cég képviselőjével.

Hirdetés

Erről később közleményt is kiadott a hivatal, amelyből kiderül, hogy

a Multipland Kft. vezetésével összeállt kivitelezési munkacsoportnak két év áll rendelkezésére, hogy a város déli bejáratától kezdődően, 2,1 kilométer hosszúságban, a Kuvar utcai útkereszteződésig megtervezze és felújítsa a teljes útszakaszt.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Nem csak a kétsávos útfelületet modernizálják, hanem a teljes útszakaszon új járda és bicikliút is épül, továbbá a zöldövezetek és a parkolók sem maradnak a jelenlegi állapotban. A jelzett útszakaszra kerékpártámaszok és forgalomszámláló oszlop is kerül. A szerződés értéke áfával együtt mintegy 7,5 millió lejre rúg. „Ennek az összegnek a 95 százalékát pályázati támogatásból biztosítjuk” – áll a polgármesteri hivatal közleményben.

Az árvízveszélyt is kivédik

Idézet
Amennyiben az érintett útszakaszon lakók ingatlanjuk előtt az útburkolatot is érintő munkálatokat végeznének, azt tavasz előtt tegyék, hiszen utána, a munkálatok elkezdése után erre már nem fognak engedélyt adni

– mondta el a beruházás kapcsán Zörgő Noémi, a polgármesteri hivatal szóvivője. Erről minden lakót írásban is fognak értesíteni – tette hozzá a szóvivő.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Amint arról többször is beszámoltunk, a II. Rákóczi Ferenc utca Jézus-kápolnához közeli szakasza árvízveszélyes:

kiadós esőzések idején ugyanis rendszerint feltelik vízzel, volt rá példa, hogy a lakóházakba is befolyt.

Kérdésünkre, hogy a Mobilitás 1 projekt ezt a problémát kezeli-e, Albert Sándor városmenedzser elmondta, hogy igen, kiemelten érinti a projekt ennek a problémának az orvoslását.

Ezzel, és a munkálatokkal kapcsolatos egyéb fontos tényezőkkel kapcsolatban a jövő héten egyeztetnek majd a kivitelezővel. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra

A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke

Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke
2026. november 04., szerda

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő

Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő
2026. november 04., szerda

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból

Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból
Hirdetés
2026. november 04., szerda

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu
2026. november 04., szerda

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk

A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk
2026. november 04., szerda

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak

Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát

Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát
2026. november 04., szerda

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon

Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon
2026. november 04., szerda

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni

Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni
Hirdetés