Megújult iskolában, vadonatúj óvodában kezdhetik a tanévet

Jövő hónapban végeznek a nyujtódi iskola felújításával •  Fotó: Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala

Jövő hónapban végeznek a nyujtódi iskola felújításával

Fotó: Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala

A nyujtódi elemisták megújult épületben kezdhetik az új tanévet. Nyár végére az ifiház is elkészül, ugyanakkor a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző udvarán is felépült az óvoda.

Daczó-Hodor Barna

2023. június 25., 10:502023. június 25., 10:50

Jól haladnak a nyujtódi Jakabos Ödön Általános Iskola energetikai hatékonyságának növelését célzó korszerűsítéssel, és az ifjúsági ház is készül – számolt be kérdésünkre Szilveszter Szabolcs, Kézdivásárhely alpolgármestere.

„A 2014–2020-as Regionális Operatív Program keretében felújítandó iskolaépületnél júliusban befejezik a munkát.

Idézet
Haladnak az egykori tűzoltószertárban önerőből kialakítandó ifjúsági ház építésével is, a külső szigeteléssel végeztek. A vakolás és a térrendezés, továbbá a szaniter termékek beszerelése és a fürdő burkolása van még hátra”

– sorolta az alpolgármester, hozzátéve, hogy remélhetőleg nyár végére az ifjúság átveheti majd az ifiházat.

A Bod Péter Tanítóképző udvarán épült óvoda •  Fotó: Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala Galéria

A Bod Péter Tanítóképző udvarán épült óvoda

Fotó: Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala

Hamarosan költözhet a Vackor

A Bod Péter Tanítóképző udvarán a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség támogatásával épülő óvodánál már csak a játszótér kialakítása várat magára. „Az épület elkészült, a területrendezés is megtörtént, most indítottuk el a közbeszerzést a játszótérelemekre, bútorokra és egyéb szükséges felszerelésekre.

Idézet
Az új tanévet már új épületben kezdhetik a Vackor óvoda pedagógusi és ovisai”

– hangsúlyozta az elöljáró.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Ez a kezdet – így értékelte Bolojan az első deficitcsökkentő csomagot

Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.

Ez a kezdet – így értékelte Bolojan az első deficitcsökkentő csomagot
2025. július 07., hétfő

Csonka épület az óriáslepel mögött – eltűnőben a Bodok szálló

Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.

Csonka épület az óriáslepel mögött – eltűnőben a Bodok szálló
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben
2025. július 07., hétfő

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken

Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken
Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken
2025. július 07., hétfő

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken

2025. július 07., hétfő

Fát döntött ki a viharos szél a csíkszeredai Márton Áron utcában

Kidőlt fáról küldött fotót csíkszeredai olvasónk hétfő délután, amelyet már a helyszínre kiszállt tűzoltók daraboltak fel.

Fát döntött ki a viharos szél a csíkszeredai Márton Áron utcában
2025. július 07., hétfő

Miután megértettük, hasznosítanunk kell a mesterséges intelligenciát Székelyföldön is

A mezőgazdaságban nagy hasznát lehet venni a mesterségesintelligencia-alkalmazásoknak, de számos más területen is kiaknázható az új technológia. Az MI lehetőségeiről tartottak konferenciát hétfőn Csíkszeredában.

Miután megértettük, hasznosítanunk kell a mesterséges intelligenciát Székelyföldön is
2025. július 07., hétfő

Bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) frakciói bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kormány ellen a felelősségvállalással beterjesztett törvénytervezet iktatását követő három napon belül – jelentette be hétfőn Mihai Enache.

Bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen az AUR
2025. július 07., hétfő

Hétfőn és kedden még kánikula, szerdától enyhülés várható

Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.

Hétfőn és kedden még kánikula, szerdától enyhülés várható
2025. július 07., hétfő

Hatósági felügyelet alatt marad Călin Georgescu

Hatósági felügyelet alatt marad Călin Georgescu, miután Bukarest első kerületének bírósága helyt adott az intézkedés meghosszabbításáról szóló ügyészségi döntésnek.

Hatósági felügyelet alatt marad Călin Georgescu
2025. július 07., hétfő

Visszatér az István a király Csíksomlyóra – ezúttal egy látványos koncert formájában

Fiatalos, vagány, menő rockkoncertet tartanak augusztus 30-án a csíksomlyói nyeregben, ugyanis elhozzák az István, a király rockopera koncertváltozatát – neves énekesekkel és lenyűgöző látványvilággal.

Visszatér az István a király Csíksomlyóra – ezúttal egy látványos koncert formájában