
Fotó: Szeben megyei rendőrség
A hatalmas forgalom és a zsúfoltság miatt bedugult a Transzfogarasi út, a parkoló autók egymás útját zárták el.
2025. július 06., 18:272025. július 06., 18:27
A forgalmat főként az út szélén parkoló autók akadályozzák – tájékoztat Szeben megyei rendőrség, hozzátéve, hogy ez szinte minden nyári szezonban megismétlődik, különösen hétvégente, amikor a népszerű hegyi út Románia egyik legforgalmasabb turisztikai útvonalává válik.
A rendőrség emlékezteti a gépjárművezetőket, hogy ott még rövid időre is tilos a megállás és várakozás, illetve arra inti a sofőröket, hogy kizárólag a kijelölt parkolóhelyeket használják.
Száz éve született meg báró Kemény János kezdeményezésére a legendás helikoni íróközösség, az első találkozót 1926 júliusában tartották a Kemény-kastélyban. A jubileum alkalmából háromnapos rendezvénysorozatot szerveznek.
Sztrájkot hirdetnek a kormány gazdasági és szociális politikája ellen a Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája csütörtökön az MTI-vel.
Két évvel ezelőtt, pontosan ebben az időszakban volt az egyik leghosszabb és legintenzívebb hőhullám Romániában, az időjárási feljegyzések óta – emlékeztet a Meteoplus.
Szeptemberre meghaladhatja a 10 lejt a gázolaj literenkénti ára Romániában, ha tovább súlyosbodik a Perzsa-öböl térségében kialakult konfliktus, emelkedik a kőolaj világpiaci ára, és erősödik a dollár a lejjel szemben.
Továbbra is keresik a hegyimentők a tavaly novemberben a Bucsecs-hegységbeli Țigănești-völgy térségében eltűnt brit fiatalembert – közölte csütörtökön a Brassó megyei Salvamont.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia hegyvidéki területeire és több régiójára. Közben az ország nyugati részén kánikula várható.
Az országosan elérhető, díjmentes szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a fizetés azonnal megtörténjen, miközben nincs szükség a bankkártyaadatok manuális megadására a fizetési felületen.
A pénzügyőrök 4550 doboz csempészcigarettát találtak egy román furgonban, amelyet az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron vármegye szakaszán ellenőriztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
Az Ukrajnának nyújtott támogatás titkosításának feloldásával kapcsolatban Nicușor Dan államfő szerdán kijelentette: mivel a támogatásnak katonai vonatkozásai is vannak, úgy helyes, ha annak részletei továbbra is titkosak maradnak.
1 hozzászólás