Megrázó részletek a csenei gyilkosságról: előre kitervelhették a 15 éves fiú meggyilkolását

•  Fotó: Pexels

Fotó: Pexels

A Temes megyei ügyészég 24 órára őrizetbe vette minősített emberölésért és holttestgyalázásért a 15 éves csenei fiú meggyilkolásával gyanúsított két kiskorút, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

Székelyhon

2026. január 22., 13:072026. január 22., 13:07

2026. január 22., 13:402026. január 22., 13:40

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy 15 éves Temes megyei fiú meggyilkolásával gyanúsítanak három fiatalt. Noha a korábbi hírek egy 21, egy 15 és egy 13 éves elkövetőről szóltak, az Agerpres hírügynökség csütörtöki, ügyészségi közlemény alapján közölt információi szerint

a bűncselekmény elkövetésében két 15 és egy 13 éves kiskorú vett részt.

Előbbi kettőt őrizetbe vették, utóbbi, egy 13 éves fiú – aki koránál fogva nem vonható büntetőjogi felelősségre – esetében pedig értesítették a Temes megyei gyermekvédelmi igazgatóságot.

A nyomozók szerint január 19-én este az egyik 15 éves gyanúsított a 13 éves gyanúsítottal együtt előre kitervelten – már egy hónappal korábban megtervezték a gyilkosságot és várták a megfelelő pillanatot–,

több fejszeütéssel és késszúrással végzett a 15 éves áldozattal egy csenei házban.

A gyilkosság elkövetése után megérkezett a házhoz a harmadik gyanúsított, egy szintén 15 éves fiú, aki segített a másik kettőnek felgyújtani és elásni az élettelen testet a kertben, majd részt vett a nyomok eltüntetésére tett kísérletben is.

Az egyik 15 éves fiút minősített emberöléssel és holttestgyalázással, a másikat hullagyalázással és bűnsegédlettel gyanúsítják

– közölte a Temes megyei ügyészség.

A Csene községbeli fiú eltűnését az édesanyja jelentette a rendőrségen, miután a gyermek hétfőn rollerrel elment otthonról és nem tért haza. Az egyik járdaszakaszon felfedezett vérnyomokat követve megtalálták a gyermek dolgait, és nem sokkal később a holttestére is rábukkantak, egy kertben elásva.

korábban írtuk

Megölhették és a kertben eláshatták a fiatalok az eltűnt 15 éves fiút
Megölhették és a kertben eláshatták a fiatalok az eltűnt 15 éves fiút

Egy 15 éves Temes megyei fiú meggyilkolásával gyanúsítanak egy 21 éves fiatalembert és két kiskorút.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 25., szombat

Volt egészségügyi miniszter: kormány az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti

Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter szerint a kormány az állások befagyasztásával és az egészségügyi dolgozók jövedelmének csökkentésével az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti.

Volt egészségügyi miniszter: kormány az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Ilyen volt Orbán Viktor tusványosi előadása – fotókon mutatjuk

A volt miniszterelnök tusványosi beszéde iránt nem lankadt az érdeklődés az előző évekhez képest. A Fidesz elnökét rengetegen hallgatták a nagyszínpad előtti téren, kormánykritikus molinókat, üzeneteket is emelve a magasba.

Ilyen volt Orbán Viktor tusványosi előadása – fotókon mutatjuk
2026. július 25., szombat

Szovátán lép fel a Bekecs Táncszínház vasárnap

A szovátai szabadtéri színpadon adja elő a Bekecs Táncszínház vasárnap a Táncolva öröklődik című előadását.

Szovátán lép fel a Bekecs Táncszínház vasárnap
2026. július 25., szombat

Svájcból kaptak új bevetési járművet az erdőszentgyörgyi önkéntes tűzoltók

A svájci Plan-les-Ouates településtől kapott adományba egy tűzoltóautót Erdőszentgyörgy.

Svájcból kaptak új bevetési járművet az erdőszentgyörgyi önkéntes tűzoltók
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Röviden reagált Magyar Péter Orbán Viktor tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Röviden reagált Magyar Péter Orbán Viktor tusványosi beszédére
2026. július 25., szombat

Orbán Viktor: ellenzéki politika helyett ellenállási politika következik

Tusnádfürdő nem változott, ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni – jelentette ki tusványosi beszédében Orbán Viktor, aki pártja jövőbeni szerepéről beszélt.

Orbán Viktor: ellenzéki politika helyett ellenállási politika következik
2026. július 25., szombat

Tőkés László a fogyatkozó erdélyi magyarságról, autonómiáról és Márton Áron örökségéről beszélt Tusványoson

A 35. Tusványos szombati napján Tőkés László a romániai magyarság fogyatkozásáról, az autonómia ügyéről, Márton Áron örökségéről és Orbán Viktor nemzetpolitikájáról beszélt, történelmi és aktuálpolitikai párhuzamokat is felvonultatva.

Tőkés László a fogyatkozó erdélyi magyarságról, autonómiáról és Márton Áron örökségéről beszélt Tusványoson
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta

Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta
2026. július 25., szombat

Újabb, a román légtérbe behatoló drónt kellett lelőni szombat reggel

Ismét drón hatolt be a román légtérbe. Egy F-16-os vadászgép pilótája iktatta ki a célpontot.

Újabb, a román légtérbe behatoló drónt kellett lelőni szombat reggel
2026. július 25., szombat

A nap, amikor Orbán Viktor 16 év után ellenzéki pártvezetőként mond beszédet Tusványoson

Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!

A nap, amikor Orbán Viktor 16 év után ellenzéki pártvezetőként mond beszédet Tusványoson
Hirdetés