
Fotó: Facebook/Jurnalul de Calafat
Életét vesztette egy 19 éves fiatal, miután autóval nekiütközött egy áteresznek hétvégén Dolj megyében. Kiskorú, 16 éves utasa megsérült, kórházba szállították.
2025. december 15., 09:532025. december 15., 09:53
Elvesztette uralmát a jármű fölött egy fiatal, 19 éves sofőr és egy áteresznek, majd egy ház kerítésének csapódott – az ütközés következtében életét vesztette, utasa, egy 16 éves kiskorú pedig súlyosan megsérült és kórházba szállították. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés és súlyos testi sértés miatt nyomoz – írja a Digi24 hatósági tájékoztatásra hivatkozva.
A baleset után több felvétel is nyilvánosságra került: egy térfigyelő kamera a becsapódást rögzítette (alább látható), egy másik megrázó videót pedig (itt megnézhető) az összetört autóról posztoltak, és noha a mentésnél minden bizonnyal szét kellett bontani az autóroncsot, a földön, több darabban heverő motor mindenképp árulkodik a becsapódás erősségéről.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.