
Fotó: Pinti Attila
Letartóztattak egy gyilkossággal gyanusított otopeni-i férfit, aki a gyanú szerint agyonverhette a mostohafiát. A gyermek édesanyja csak öt nappal az eset után értesítette a hatóságokat. A nyomozásban részt vevő források szerint a nőt élettársa megfenyegette, hogy ne tegyen feljelentést – számol be róla a Digi24.
2025. augusztus 30., 12:272025. augusztus 30., 12:27
Az elmúlt hétvégén az Ilfov Megyei Rendőrkapitányságot arról értesítették, hogy egy kétéves és nyolchónapos gyermeket holtan találtak egy otopeni-i lakásban. A gyermek édesanyja csak öt nappal azután értesítette a hatóságokat, hogy fiát állítólag agyonverték. A nyomozásban részt vevő források szerint a nőt élettársa megfenyegette, hogy ne tegyen feljelentést.
Az orvosok azonnal értesítették a hatóságokat.
Pénteken a gyanúsított elbarikádozta magát a lakásban, és 13 órán keresztül tárgyaltak vele a rendőrök. A férfi azzal fenyegetőzött, hogy egyéves fiát is megöli, de néhány óra múlva szabadon engedte és átadta a tárgyalóknak. A hatóságok úgy döntöttek, hogy erővel hatolnak be a lakásba. A gyanúsítottat pillanatok alatt megbilincselték.
A 28 éves mostohaapa a múltban is bántalmazta a kisfiút és a párjával is erőszakos volt.
A férfit minősített emberöléssel gyanúsítják.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.