Megoldódtak a konfliktusok a Kultúrpalota felújítását végző céggel

Megoldódtak a konfliktusok a Kultúrpalota felújítását végző céggel

A tetőzettel haladnak, a víz már nem folyik be

Fotó: Haáz Vince

A marosvásárhelyi Kultúrpalota orgonájának felújításával tavaszra elkészülnek, a tetőzet hatvan százalékban készen van, a homlokzat felújítása azonban szünetel. Maros Megye Tanácsa tavaly szerződést bontott a munkafelügyelővel, és új pályázatot írt ki.

Antal Erika

2020. január 30., 12:182020. január 30., 12:18

A munkafelügyelői állásra senki nem jelentkezett, ezért azt újból meghirdetik – tájékoztatta a Székelyhont Lukács Katalin, a megyei tanács szóvivője, aki azt is elmondta, hogy a csütörtöki tanácsülésen az állásra szánt összeg megemeléséről is dönteni fognak.

Tavaly egy huzamosabb esőzést követően beázott a marosvásárhelyi Kultúrpalota harmadik emeleti mennyezetének egy jókora szakasza. Akkor Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója elpanaszolta, hogy elégedetlenek a felújítást végző ploiești-i cég tevékenységével, azzal, ahogyan a munkát végzik. Az intézményvezető a szerződés felbontását javasolta és a munkálatokra újbóli pályázatkiírást. „Átiratban kétszer is kértük a megyei tanácsot, hogy bontsanak szerződést ezzel a céggel, nekünk ugyanis erre nincs lehetőségünk” – fogalmazott az igazgató, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy a tetőt, ahol tavaly befolyt a víz, kijavították, és azóta nem történt hasonló eset.

Lukács Katalintól megtudtuk, a céggel tisztázták a nézeteltéréseket, a munka pedig halad, csupán a homlokzat felújítása szünetel a hideg időjárás miatt. Az ablakokon, a tetőzeten viszont dolgoznak, és mihelyt a hőmérséklet is lehetővé teszi, folytatják a felállványozott homlokzaton is a munkálatokat.

Maros Megye Tanácsa négy éve nyert egy európai uniós pályázatot a Regionális Operatív Programon keresztül, amelyből a Kultúrpalota és a Természettudományi Múzeum felújítását végzik.

A Kultúrpalota felújításának keretösszege 6,5 millió lej, amelyből 6 millió vissza nem térítendő uniós támogatás, a többi részt a megyei tanács állja.

A kivitelező céggel, a Romconstructtal másfél éve írták alá a szerződést. A projekt keretében az épület homlokzatát és tetőszerkezetét, valamint a tükörtermet, a könyvtár lépcsőházát és a fémszerkezeteket kell felújítani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 29., péntek

Rongálás a hegyesbükki keresztnél

Épp 15 éve, hogy felállították a Gyergyóremetéhez tartozó Hegyesbükkben a keresztet, mellé pedig egy oltárként szolgáló asztal is került, amely háborítatlanul állt ott egészen mostanáig, míg valaki kárt tett benne.

Rongálás a hegyesbükki keresztnél
Rongálás a hegyesbükki keresztnél
2024. március 29., péntek

Rongálás a hegyesbükki keresztnél

2024. március 29., péntek

Az elmúlt fél évszázad legmelegebb márciusi hétvégéjén ünnepelhetjük a húsvétot

Valószínűleg az elmúlt hét évtized legmelegebb márciusi hétvégéje lesz a mostani. A vezető meteorológus előrejelzése szerint az ország minden régiójában 20–22 fok feletti hőmérséklet várható, így igazán szépnek ígérkezik az idei húsvét.

Az elmúlt fél évszázad legmelegebb márciusi hétvégéjén ünnepelhetjük a húsvétot
2024. március 29., péntek

Elhullott őz teteméből evett az átutazó barátkeselyű

Hét napot tartózkodott Romániában a Fremuth nevű barátkeselyű. A jeladóval ellátott madár két év alatt több mint tíz európai országot látogatott meg.

Elhullott őz teteméből evett az átutazó barátkeselyű
2024. március 29., péntek

Nagy füsttel járó tűz Gyergyószentmiklóson: Ro-Alert riasztást kaptak a lakók

Négy település önkéntes tűzoltói siettek pénteken délután Gyergyószentmiklósra, ahol egy csarnok tetőszerkezete kapott lángra.

Nagy füsttel járó tűz Gyergyószentmiklóson: Ro-Alert riasztást kaptak a lakók
2024. március 29., péntek

Amikor a parkolóhely értékesebb az autónál

Megkezdte a közterületen elhagyott személygépkocsik elszállítását a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség. Egyelőre négy parkolóhelyet szabadítottak fel.

Amikor a parkolóhely értékesebb az autónál
2024. március 29., péntek

Napokig készítették a hímes tojásokat, majd kiállították a legszebbeket

Hagyományőrzéssel és közösségépítéssel ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját az Erdélyi Múzeum Egyesület sepsiszentgyörgyi fiókegyesülete, mely a hét elején tojásíró kalákát, majd a termésből kiállítást szervezett.

Napokig készítették a hímes tojásokat, majd kiállították a legszebbeket
2024. március 29., péntek

Hungarikum-díjat kapott a székelykapu

Hungarikummá vált a székelység kisépítészeti csodája, a székelykapu. A díjazásra a napokban megtartott IV. Hungarikum Díjátadó Gálán került sor. Az elismerést Szőcsné Gazda Enikő, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzkutatója vette át.

Hungarikum-díjat kapott a székelykapu
Hungarikum-díjat kapott a székelykapu
2024. március 29., péntek

Hungarikum-díjat kapott a székelykapu

2024. március 29., péntek

Három autó ütközött a csíkszeredai Ligat hídon

Láncbaleset történt Csíkszeredában a nemrég felújított vasúti felüljárón pénteken délelőtt. A balesetben egy személy sérült meg.

Három autó ütközött a csíkszeredai Ligat hídon
2024. március 29., péntek

Húsvéti szentmisék és istentiszteletek rendje a székelyudvarhelyi templomokban

A húsvéti ünnepkör alkalmából Székelyudvarhelyen tartandó szertartások, szentmisék, illetve istentiszteletek rendjét foglaltuk össze nagypéntektől húsvét hétfőig.

Húsvéti szentmisék és istentiszteletek rendje a székelyudvarhelyi templomokban
2024. március 29., péntek

Útlezárások a nagyszombati feltámadási körmenet és az ételszentelés idején Csíkszeredában

Nagyszombaton és húsvét vasárnapján több útszakaszon és időpontokban kell útlezárásra, forgalomkorlátozásra számítani a csíkszeredai templomok környékén – tájékoztat Facebook oldalán Bors Béla, Csíkszereda alpolgármestere.

Útlezárások a nagyszombati feltámadási körmenet és az ételszentelés idején Csíkszeredában
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!