
Fotó: József Attila Általános Iskola
Többnapos rendezvénysorozatot szervezett a csíkszeredai József Attila Általános Iskola tantestülete: november 17. és 24. között zajlott a korábban Ady Endre Emléknapokként ismert, immár több éve A Dyák napoknak nevezett eseménysorozat.
2017. november 23., 20:042017. november 23., 20:04
A szervezők szerkesztőségünkbe elküldött közleményükben kifejtik: a diáknapok legfontosabb célja kihangsúlyozni, hogy
Illetve ezek révén is lehet oktató-nevelő üzeneteket megfogalmazni és eljuttatni a gyerekekhez. A Dyák napok hivatalos megnyitóját hétfőn, közös énekléssel egybekötött, villámcsődület-szerű rendezvény formájában tartották, majd az iskola kiskórusa, a Csicsergők énekeltek őszi témájú dalokat, míg nagyobb iskolatársaik A Dyák napok feliratot alakították ki az iskola Testvériség sugárúti épületének udvarán.
A rendezvénysorozat részeként az alsó tagozatosok mesemondó, monda- és legendaelőadó versenyen, szavaló- és rajzversenyen, puzzlekirakó versenyen, fogalmazásversenyen, dalvetélkedőn és akadálypálya típusú sportrendezvényen vehettek részt.
A felső tagozatosoknak a pedagógusok angol nyelvű versenyt, élménypedagógiai módszerekkel szervezett ügyességi vetélkedőt és tutajfutamot, streetball-bajnokságot, Matematiko-versenyt, történelmi vetélkedőt, szavaló- és számítógépes rajzversenyt, valamint asztalitenisz-bajnokságot szerveztek. Mindezek mellett az iskola diákjai szerdán megtekinthették a díszteremben a 7. A osztályosok által betanult és előadott, Kőrössy Erika magyartanár kezdeményezésére és közreműködésével, Bakó Klára képzőművész együttműködésével, Bende Zsuzsanna bábszínész által rendezett János Vitéz című bábjátékot.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
szóljon hozzá!