Fotó: Boda L. Gergely
Három, a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyének rendezését célzó határozatot fogadtak el az RMDSZ-es és POL-os tanácsosok a csütörtöki rendkívüli tanácsülésen.
2017. május 04., 18:542017. május 04., 18:54
2017. május 04., 21:242017. május 04., 21:24
A két és fél órás vitatkozás után elfogadott döntéseket azonban nem írta alá a városháza jegyzője, Szövérffi László, aki törvénytelennek tartotta azokat, s helyettük egy meglepő ajánlattal állt elő:
A minisztériumban tartott keddi négyórás egyeztető tárgyalások után a tanácsosok, a városháza és a tanfelügyelőség, valamint a szülők képviselői úgy jöttek haza, hogy tudták, itthon, helyileg kell megoldást találni a római katolikus iskola helyzetére. A találkozón elhangzott, hogy az iskola létrehozását szabályozó, és a bíróság által megkérdőjelezett alapító okirat helyzetét kell tisztázni. A Szabad Emberek Pártjának képviselői – ügyvédi irodával konzultálva – megfogalmaztak három határozattervezetet, amellyel ki akarták iktatni a korábban elkövetett formai hibákat, s ebből kettő arra vonatkozott, hogy a tanács létrehozza a római katolikus teológiai gimnáziumot.
A tanácsülés kezdetén felszólalt Teodora Stanescu, az Unirea Főgimnázium igazgatója, aki többek között arról beszélt, hogy fontos a békés együttélés, de a városháza és a státus között megkötött bérleti szerződés alapján
és ez szerinte nincs rendben. A római katolikus státus képviselője, Holló László válaszában azt emelte ki, hogy a szerződést a városháza és az épület tulajdonosa, a státus között köttetett, s mindkét fél betartja az abban vállaltakat. A Vásárhelyi Hírlap kérdésére elmondta, hogy az Unirea Főgimnázium több román tannyelvű osztályt indított, mint amennyi neki a szerződés megkötésekor volt.
Fotó: Boda L. Gergely
Majd sor került a POL által benyújtott határozattervezetek megtárgyalására. Szövérffi László, a városháza jegyzője azt mondta, hogy nem írta alá az iratokat, mert szerinte azok nem törvényesek.
Egy iskola alapításának három lépése van: a városháza vagy az önkormányzati képviselő-testület hoz egy határozatot, amelyben kimondja, hogy javasolja egy iskola létrehozását, erre a tanfelügyelőség rábólint, majd a képviselő-testület egy újabb határozattal erősíti meg a tanintézet létrehozását. Ezeket nem lehet átugrani, s nem lehet azt mondani, hogy mi, tanácsosok létrehozzuk az iskolát. Ugyanakkor többször elmondta, ami a korábbi találkozókon is elhangzott:
Ő a tanfelügyelőség vezetőségével és a városháza iskolákért felelős igazgatóság jogászaival azzal a javaslattal állt elő, hogy hozzanak létre egy hasonló nevű iskolát, amely átveszi a jelenlegi felekezeti iskola diákjait, vagyonát. Erről a javaslatról azonban határozattervezet még nem született.
Fotó: Boda L. Gergely
Szövérffi László elmondta, mivel a szakminisztériumban is elhangzott, hogy a bíróságon nem született végleges döntés az iskola alapítóokiratával kapcsolatban, a tanfelügyelőség vissza kellene térjen az iskolahálózattal kapcsolatos döntésére, és be kellene iktassa abba a római katolikus iskolát is, így megoldódna az iskolakezdő osztályok helyzete.
Két és fél órás vita és egyezkedés után végül a tanácsosok úgy döntöttek, hogy a jegyző törvényességi aggályai ellenére elfogadják a POL által benyújtott határozatokat. Eredetileg szó volt arról, hogy az RMDSZ-es tanácsosok kiegészítik azt, végül azonban nem tették meg. A PSD-s és PNL-s tanácsosok tartózkodása mellett az RMDSZ-es és POL-os tanácsosok elfogadták a két, az iskola létrehozásáról szóló határozatot, és egy harmadikat, amelyben egy héttagú bizottság felállításáról döntöttek, amely az iskola ügyével foglalkozik majd.
Az elkövetkező napokban kiderül, hogy a prefektúra jogászai törvényesnek ítélik-e a határozatokat vagy sem.
Az „ügyszeretet” a legfontosabb
A marosvásárhelyi RMDSZ-frakció álláspontját ismertette a tanácsülés előtti sajtótájékoztatón Vass Levente, a szövetség helyi elnöke. Annak ellenére, hogy a Szabad Emberek Pártja (POL) tanácsosai bementek a képviselő-testületi ülésre, és megszavazták a költségvetést, következésképp az RMDSZ-frakció elvesztette az „aduászt” a katolikus iskola ügyében – ugyanis ezáltal a városi tanács nem kezelte prioritásként az iskola ügyét –, most mégis úgy döntött a frakció, hogy támogatja a POL által május 2-án iktatott határozattervezetet a tanintézetre vonatkozóan. Amint Vass Levente fogalmazott: az „ügyszeretet” a legfontosabb, azaz hogy megoldódjon a Római Katolikus Teológiai Gimnázium helyzete. A képviselő-testületi ülés előtt elküldtek egy közleményt a POL tanácsosainak, amelyben néhány változtatást kértek, de akkor is megszavazzák a határozattervezet elfogadását, ha a Szabad Emberek Pártja nem módosítja azokat.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
A közösség összefogása adott reményt a mindössze tízéves, Duchenne-szindrómával élő Tasnak és családjának. Az önzetlen segítőknek köszönhetően mostantól bárki követheti, segítheti őt a küzdelmében, és a kezelésében is új fejezet kezdődhet.
Pénteken a román deviza erősödött az euróval szemben, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,57 banival (0,11 százalékkal) 5,1165 lejre csökkent a csütörtöki 5,1222 lejről.
Létfontosságúnak tartják a romániai magyar történelmi egyházak, hogy híveik „hiánytalanul” részt vegyenek az elnökválasztás második fordulóján, és arra a jelöltre szavazzanak, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Érvényesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Romániai középiskolásoknak és egyetemistáknak kínál lehetőséget az ING Hubs Romania és a Bukaresti Közösségi Alapítvány ösztöndíjprogramja, hogy pénzügyi támogatással vehessenek részt nemzetközi vagy országos versenyeken, illetve szakmai táborokban.
Ismét megszervezik a civil szervezetek vásárát Marosvásárhelyen május 10-én a város központjában. A 22. alkalommal megrendezendő esemény az évtizedek alatt fontos találkozóhellyé nőtte ki magát, ahol Maros megye civil szervezetei mutatkoznak be.
Jelentős lehűlés várható csütörtökig Románia nagy részében az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteki előrejelzése szerint.
Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmód „jó gyakorlatának modellje” – jelentette ki az elnökválasztás második fordulóba jutott két jelölt csütörtök esti tévévitáján Nicușor Dan.
Egyre gyakoribbak a forgalmi dugók Székelyudvarhelyen, amelyek az elmúlt napokban tovább fokozódtak. A kora reggeli és délutáni órákban rendre csúcsosodó forgalmi nehézségeket több, párhuzamosan zajló infrastrukturális fejlesztés okozza.
szóljon hozzá!