
Ha megtörténik a jóváhagyás, jövőre kialakítják a korondi utcákban a fekvőrendőröket
Fotó: Barabás Ákos
Nem tett le a korondi önkormányzat arról a tervéről, hogy a balesetek elkerülése érdekében összesen negyvenhat fekvőrendőr elhelyezésével bírják lassításra a községközpont utcáin közlekedő autósokat. A tervek elkészültek, a rendőrség azonban további indoklásokat vár.
2021. november 28., 11:052021. november 28., 11:05
Elkészíttette a terveket az önkormányzat a műanyag helyett jóval időtállóbb anyagból, tehát aszfaltból, illetve térkőből kialakítandó fekvőrendőrök megépítése érdekében – mondta el lapunknak Katona Mihály korondi polgármester. Hozzátette:
További indoklásokat kértek ugyanis a projekthez, és azt, hogy elemezzék a helyzetet közösen a rendőrség székelyudvarhelyi, illetve korondi munkatársaival. Ez meg is fog hamarosan történni, és
A polgármester reméli, hogy ezek után megkapják a beruházáshoz szükséges jóváhagyást. Ha minden a terv szerint halad, akkor a jövő év során – részletekben – megvalósulhat a kivitelezés. A projektet helyi forrásokból tervezik finanszírozni, az elkészült dokumentumok szerint mintegy 180 ezer lejt kell erre elköltsenek.
Okosátjárók az országúton
Noha szó volt arról is, hogy fekvőrendőröket helyeznek el a Korondon áthaladó 13A jelzésű országúton, ott végül más megoldást találtak a balesetek csökkentésére. A balavásári jó példát alapul véve inkább három-négy okosátjárót létesítenének, amelyek fénnyel jeleznek az autósoknak, ha valaki az úttestre lép; mindezt az Országos Útügyi Igazgatóság Hargita megyei kirendeltségének vezetőivel együttműködve. „Beszéltem a balavásári polgármesterrel, aki közölte, hogy náluk bevált a módszer, ugyanis 50-60 százalékkal csökkentek a balesetek” – fogalmazott Katona Mihály polgármester.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
szóljon hozzá!