
Eddig a települések környékéről érkeztek beküldések. Távolabbi útvonalak is kellenének
Fotó: Pinti Attila
A Felcsík Kistérségi Társulás még augusztus elején hirdette meg akcióját, amelyben a lakosság segítségével a felcsíki térség kerékpáros útvonalait szeretnék feltérképezni. A megmozdulást októberig meghosszabbították a szervezők, mivel számításaik szerint több útvonalra van szükség.
2021. szeptember 14., 22:002021. szeptember 14., 22:00
2021. szeptember 17., 14:542021. szeptember 17., 14:54
Süket Zsombor, a társulás menedzsere lapunknak úgy nyilatkozott, mindössze egy tucatnyi embert mozgatott meg az útvonalak »trekkelése«, amely a Csíkszereda–Balánbánya, Pottyond–Hargitafürdő, illetve Balánbánya–Marosfő mint lehetséges útvonalak viszonylatában kevésnek mondható. Mivel nem a főút menti, sokkal inkább a községi, illetve a helyiek által ismert erdei és mezei utak feltérképezése lenne a cél, szükség van még több lehetséges útvonalra.

Kerékpáros útvonalak feltérképezését és ezáltal digitális térkép létrehozását helyezték előtérbe abban az akciótervben, amely augusztus 5-én kezdődik.
„Megbeszéléseket tartottunk kerékpáros társaságokkal az indokok keresésére. A tapasztalatok alapján pedig úgy tűnik, hogy a medvék, de leginkább a pásztorkutyák jelenléte ezeken az útvonalakon eltántorítja az embereket a feltérképezéstől” – mutatott rá. Mint jelezte,
„Különféle útvonalakat kaptunk minden irányból, azonban látható, hogy ezek közel vannak a településekhez. Reális problémáról beszélünk, amikor az emberek nem merészkednek távolabb a településtől” – értékelte a menedzser.
Az útvonalak feltérképezésének szabályai nem változtak. A Gaia GPS telefonos applikáció segítségével kell végigmenni egy lehetséges útszakaszon, a koordináták alapján pedig behatárolódik az adott rész. Lehet készíteni fotókat az akadályokról és a látványosságokról, a teljes adatokat pedig a tekerjcsikban@gmail.com e-mail címre várják. A rövidebb (5–20 kilométer közötti) szakaszokból legalább öt szükséges, a 20 kilométer feletti szakaszokból pedig legalább három szükséges. Nyereményekkel is próbálják ösztönözni a kerékpárosokat: egy 2000 lej értékű vásárlási utalvány mellett egy hegyi kerékpárt is kisorsolnak majd. Technikai információk a Tekerj és trekkelj! Facebook-eseménynél elérhetők. A mostani kiírás szerint október 3-ig lehet feltérképezett útvonalakat küldeni.
Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
A marosvásárhelyi születésű magyar országgyűlési képviselő annak kapcsán kéri a tiszás politikus állásfoglalását, hogy az utóbbi időben ismét téma lett Magyarországon a külhöni magyarok ügye, különösképpen a szavazati joguk.
Kedd esti ülésén a kormány jóváhagyta több minisztérium és állami intézmény büdzséjének a kiegészítését a 2025-ös évre.
Az adóhatóság (ANAF) kedden közölte, hogy megkezdte a közel 46,8 millió lejes tartozás behajtását a Gabriel Resources Limitedtől, és kényszervégrehajtás alá vonta a cég Roșia Montană Gold Corporationben birtokolt részvényeit.
Jövőre adómentességet élveznek az üvegházak, fóliasátrak, gombatermesztő farmok és a silók – jelentette be a pénzügyminiszter a kedd esti kormányülés utáni sajtótájékoztatóján.
Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés kidolgozásához szükséges úgynevezett salátarendeletet – jelentette be kedd esti sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Az elkövetkező időszakban hófúvással kísért havazásra lehet számítani Hargita megyében. A megyei utakon közlekedőknek lehetőségük van bármilyen jellegű elakadás, útakadály vagy közlekedési probléma azonnali jelzésére is.
Fedélzeti kamerás videót osztottak meg a szombaton Dálnoknál történt láncbalesetről, amelyben hét autó volt érintett, és amelynek következtében négy felnőttet és egy kiskorút szállítottak kórházba.
Pert indítottak a Hargita megyei állatorvosok az állategészségügyi hatóság ellen, mert a szerződéses szolgáltatások árát évek óta nem aktualizálta a főhatóság. A tartozásokat viszont a közelmúltban részben törlesztette, hogy elkerüljön egy új pert.
Több mint 50 ezer lej értékben bírságolt, és 200 ezer lejnél nagyobb értékben foglalt le faanyagot a rendőrség a múlt héten zajló erdészeti ellenőrzési akció során Hargita megyében.
szóljon hozzá!