
Fotó: Kristo Robert
Miniszteri rendelettel csütörtökön egy nappal meghosszabbították a húsvéti vakációt – tájékoztatott Ferencz S. Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő.
2011. április 21., 19:302011. április 21., 19:30
Elmondta, csütörtökön késő délután videokonferencián jelentették be a változást, amit azzal indokoltak, hogy a gyerekek a vakáció alatt tantárgyversenyekre jártak, így kevés volt a szabadidejük – valamint, hogy idén egybeesnek a húsvéti ünnepek a keresztény világban. Az új rendelkezés szerint az iskola nem kedden, hanem szerdán, április 27-én kezdődik.
Belső vizsgálatot rendelt el hétfőn a konstancai megyei sürgősségi kórháznál az intézmény vezetősége, miután két gyermek is kómába került műtét után.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
A hét első napjaiban még kitart a fagy, szerdától azonban országszerte enyhülni fog az idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) január 12. és 25. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények – közölte a pénzügyminisztérium.
Plagizálással gyanúsították meg Radu Marinescu igazságügyi minisztert, aki azonban azt mondta, kifogásolt doktori disszertációját a húsz évvel ezelőtti jogszabályoknak és tudományos-etikai előírásoknak megfelelően írta meg.
A tavalyi harmadik negyedévben 9420 lej volt a romániai háztartások havi átlagjövedelme; a kiadások átlagösszege 8079 lej volt, ami a jövedelem 85,8 százalékát jelentette – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Alig négy óra alatt 30 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a 15-ös országút mentén közúti ellenőrzést végző rendőrök, és négy jogosítványt is bevontak.
Keddre virradóan lehet a leghidegebb ebben a téli szakaszban – nyilatkozta a Digi24 hírtévének Elena Mateescu, az Országos Meteorológiai Szolgálat igazgatója.
Az elmúlt 24 órában 67 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 75 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn a Salvamont.
Mit hoz az új év: békét vagy bizonytalanságot? Spórolást vagy utazást? A Székelyhon január közepén egy gondolatébresztő, ugyanakkor szórakoztató játékkal várja olvasóit a Facebookon.
szóljon hozzá!