Még nem tájékozódott a helyszínen a Színház tér felújítási munkálatait illetően, és a megnyitásról csak ezután dönthet – mondta Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere.
2011. szeptember 20., 15:042011. szeptember 20., 15:04
2011. szeptember 20., 16:072011. szeptember 20., 16:07
„El kell látogatnom oda. Nem tudom, hogy a szökőkutat kipróbálták-e már. Szeptember végéig biztosan átadjuk a létesítményt, vagy még hamarabb. A színház melletti szabadtéri amfiteátrumot már csak jövő évben fejezzük be” – fogalmazott. Az elöljáró kifejtette, örül, hogy „végre egy komoly ember irányítja a színházat, aki elhalasztotta az évadkezdést a munkálatok befejeztéig”.
Florea elmondta, az idén biztosan nem a Színház téren állítják fel a korcsolyapályát, mivel még nem tudni, hogyan „viselkedne a lefektetett burkolat”. „Bécsben a polgármesteri hivatal előtt van a korcsolyapálya. Ha lenne annyi hely, én is oda tenném” – fogalmazott.
Sajtóinformációk szerint a teret szeptember 22-én este adják át, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulatának évadnyitóján.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!