Tavaly jelent meg az Udvarhelyi Híradóban Szilveszter Károlyról egy riport, amelyben ország-világ előtt vállalta, hogy börtönben töltött időszaka után újra vissza akar kerülni a rácsok mögé. Állítása szerint egy rendőr (akit nem tudott megnevezni) március 3-án hajnalban a Haberstumpf-villában megszálló hajléktalanokra tört, majd megverte őt.
2011. március 04., 13:032011. március 04., 13:03
2011. március 04., 13:152011. március 04., 13:15
Újra elmesélte, hogy, 2009-ben szabadult az aradi börtönből. Még akkor márciusban elment a városházára, a munkaerő-elhelyező ügynökséghez is, de egyik helyen sem tudtak segíteni rajta, nem talált munkát.
„Most is felmentem a néptanácshoz, hogy kerítsenek nekem valami munkahelyet. Megvan már a tíz osztályom, de mindenhonnan kitesznek. Hajléktalanként lakok a régi szülészeten. Az éjjel 3-4 óra között feljöttek a rendőrök, berúgták az ajtót, senkihez nem nyúltak, csak engem kezdtek el rugódni. Ki akartak tenni az utcára” – magyarázza. Mint mondja, meg tudná mutatni ki volt az illető rendőr, aki még állítólag olyan fenyegetést is tett, hogy kiviszik a zeteváraljai víztározóhoz, majd beledobják.
„Azt mondják a rendőrök, hogy menjek lopni. Ha elmegyek akkor jönnek és megvernek. Már azt sem tudom hol fogok lakni ezután. 12-en lakunk a régi szülészeten, de csak engem bántottak” – mondja. Elmesélte panaszkodva, hogy jelenleg nincs munkahelye, a vaslopásából éldegélt idáig. Legalább harminc nyilvántartott bűntényt magára vállalt, de nem akarják újra börtönbe csukni, mivel az ügyész tudja, hogy nem ő követte el azokat. „Nem akarnak lecsukni. Elmondtam a rendőröknek, hogy kénytelen leszek valakit leütni az úton, de én nem akarok bántani senkit, csak vissza szeretnék kerülni az aradi börtönbe. Ott sok életfogytiglanos ismerősöm van, legalább adnak munkát is nekem” – fejtegette Szilveszter Károly.
A rendőrség nemcsak alaptalannak, hanem nevetségesnek is tartja ezt állítást, mivel egyetlen alkalmazottjuk sem lehet annyira ostoba, hogy több mint tíz ember szeme láttára bántalmazzon egy hajléktalant.
„Nem nehéz rájönni, hogy mindezt azért állítja, mert vissza szeretne kerülni a börtönbe, ezért már mindenfélét kitalál. Bántalmazásra utaló nyomok nincsenek az illetőn, ha valakit megvernek annak bizony látható nyomai vannak. A hajléktalanok fel voltak szólítva nem is egyszer, hogy hagyják el az épületet. Szilveszter valószínűleg személyes bosszút tervelt ki valaki ellen. Jelentést tettünk a gyámügyhöz is, mivel rajta kívül olyan hajléktalan is lakik az épületben, aki ott neveli az alig néhány éves gyerekeit” – magyarázta érdeklődésünkre a rendőrség egyik képviselője.
Megerősítette a Székelyhonnak az Országos Sóipari Társaság, hogy csak a Korond-patak érintett mederszakaszának a lebetonozásával menthető meg a parajdi sóbánya a beázásoktól. A rengeteg víz kiszivattyúzásán jelenleg is megfeszített erőkkel dolgoznak.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt.
Jelentős beavatkozásokra van szükség a székelyudvarhelyi városközpontban lévő közvécé felújítására, és bár a projekt dokumentációja készül, a kivitelezés költsége is növekszik az évek alatt.
Hamarosan elkezdődhet az Árvátfalvát és a Felsőboldogfalva keleti részét érintő ivóvízhálózat kiépítése. A munkálatok során a székelyudvarhelyi rendszerre csatlakoztatják a háztartásokat. A tervek szerint még idén lezárul a megvalósítás.
A „Fától fáig, verstől versig” Kányádi Sándor-versmondóverseny megyei szakaszáról hatvan diák jutott tovább az országos döntőbe, amelyet május 9–11. között rendeznek meg Nagygalambfalván, a Feleki Miklós Művelődési Házban.
Hagyományteremtő szándékkal szezonnyitó ünnepséget szerveznek vasárnap a homoródkarácsonyfalvi Dungó-feredőnél.
Meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát, mivel a heves esőzések miatt újból befolyt a víz a föld alatti komplexumba. A helyszínen a tűzoltóság dolgozik a víz kiszivattyúzásán.
Több székelyudvarhelyi utcában is áramszünet lesz szerdán – olvasható a városháza közleményében.
Javítási munkálatok miatt fog szünetelni az áramszolgáltatás kedden reggel kilenc és délután öt óra között több Betfalván lévő háztartásnál – közli a székelykeresztúri polgármesteri hivatal.
Négyszázhetven középiskolás vesz részt a 31. Székelyudvarhelyi Diáknapokon, amelyet május 5. és 11. között tartanak Székelyudvarhelyen. Az idei rendezvény számos újdonsággal, mesevilágot idéző tematikával és sokszínű programmal várja a fiatalokat.
szóljon hozzá!