Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
A romániai közúti baleseti statisztikák továbbra is „aggasztóak”, ezért a közlekedésbiztonsági oktatás szerepe még mindig kulcsfontosságú a megelőzésben – állapította meg egy keddi bukaresti szakmai konferencián Bogdan Despescu.
2024. október 15., 14:292024. október 15., 14:29
A belügyi államtitkár adatokkal támasztotta alá kijelentését. Ezek szerint az év első kilenc hónapjában 3130 közúti baleset történt az országban, amelyek következtében 1086-an vesztették életüket, 2411-en súlyosan megsérültek,
„Ez a statisztika aggasztó, és arra kötelez minket, hogy minden tekintetben sokkal többet tegyünk ezen a téren” – fogalmazott az államtitkár az Agerpres közlése szerint.
Bogdan Despescu riasztónak nevezte az ittas vezetésen tetten ért sofőrök számát.
– jelentette ki.
Az államtitkár elmondta azt is, hogy a közlekedésbiztonsági oktatást a köz- és a magánszféra, a civil társadalom és a közintézmények valamennyi szereplője közötti partnerség alapján kell lebonyolítani.
A SRI kezdeményezésére a bukaresti táblaíróság nemkívánatos személlyé nyilvánított Romániában egy német állampolgársággal rendelkező egyetemi hallgatót, akinek a jelenlétét nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették a román hatóságok.
A Felső-Maros mentén, a Szászrégen és Maroshévíz közötti útszakaszon védőhálókat szerelnek az utászok.
Április 1-jétől nő a cigaretta jövedéki adója, a miniszteri rendelet már meg is jelent a Hivatalos Közlönyben.
Az emberek látását ellenőrző, majd a fénytörési rendellenességeket szükség esetén lencsékkel korrigáló optometrista hatalmas segítsége lehet a szemorvosnak – utóbbihoz azok a betegek kerülnek, akiknek beavatkozást igénylő kóros elváltozásai vannak.
1990. március 19-én kezdődött el az, amit ma „fekete márciusként” emlegetünk: a Bolyai Farkas Elméleti Líceum kizárólagos magyar tannyelvűségét követelő tüntetésből etnikai összecsapás lett.
A Rádió GaGa 2024-es évben debütált, nagy népszerűségnek örvendő, Duma Duba névre keresztelt guruló stúdiója idén márciusban ismét útnak indul, és megkezdi turnéját.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek három tinédzsert, akik súlyosan bántalmazták egyik iskolatársukat, és egyikük meg is késelte hastájékon az áldozatot.
Havonta nyilvánosságra fogják hozni ezután az elnöki hivatal kiadásait – jelentette be Ilie Bolojan.
szóljon hozzá!