Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
A kormány pénteki ülésén 90 nappal meghosszabbította az alapélelmiszerek árrésének korlátozását, és bővítette a korlátozott árú termékek listáját – írja az Agerpres hírügynökség a mezőgazdasági minisztérium tájékoztatására hivatkozva.
2023. október 27., 17:452023. október 27., 17:45
2023. október 27., 17:462023. október 27., 17:46
A döntést azzal indokolták, hogy
Az alapélelmiszerek árrésének korlátozásáról szóló 2023/67-es sürgősségi kormányrendeletet kiegészítő jogszabály értelmében
Egy másik intézkedéssel a beszerzési ár legtöbb 5 százalékára korlátozzák azoknak a mezőgazdasági termékeknek és élelmiszereknek a kereskedelmi felárát is, amelyek ömlesztve érkeznek Romániába, és feldolgozatlanul kerülnek forgalomba. Az érintett termékek az 5 kg-nál, illetve 5 liternél nagyobb kiszerelésű olaj, cukor, liszt, kukoricaliszt, sertéshús, csirkehús és marhahús.
Tájékoztatásában a minisztérium hangsúlyozta, hogy az alapélelmiszerek kereskedelmi felárának ideiglenes korlátozása hatékonynak bizonyult, mert az árak csökkenéséhez és ezáltal a lakosság vásárlóerejének a növekedéséhez vezetett.
A kereskedelmi felárat korlátozó 2023/67-es sürgősségi kormányrendelet augusztus elsején lépett hatályba.
A miniszterelnöki kancellária személyi állományát 40 százalékkal csökkentik, ami havi 850 ezer lejes megtakarítást eredményez – jelentette be pénteken Mihai Jurca.
Azért is késik a nyugdíjak újraszámolása, mert a nyugdíjpénztárnak be kell vezetnie a rendszerbe az egészségügyi szolgáltatási járulék (CASS) kiterjesztését a 3000 lejt meghaladó juttatásokra.
A turizmus műveléséhez a helyi adottságok nagyon jók, az infrastruktúrának még vannak hiányosságai – derült ki azon a találkozón, amelyre a Sepsi Metropolisz Övezet minden olyan szereplőt meghívott, aki előbbre mozdíthatja a közös ügyet.
Felhívást tett közzé a Magyar Rendőrség is, hogy amennyiben látják a Romániában körözés alatt levő, Mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottját, azonnal értesítsék őket. A férfi ellen nemzetközi elfogatóparancs is érvényben van.
Juhot és sertéseket is ölt az elmúlt időszakban egy medve Bögözben – csütörtökön a hatóságok már nem tudták elkergetni a nagyvadat a házak közül, így kénytelenek voltak kilőni azt.
Élettel és zenével telik meg vasárnap 12 órától a csíkszeredai központi park, ahol kezdetét veszi a 14. Alcsíki Fúvóstalálkozó, a térség legnagyobb fúvószenekari eseménye.
Megkezdte a kivitelező a munkaterület előkészítését a csíkszeredai megyeházánál, augusztusban kezdődnek a zajjal és porral járó munkálatok, az illetékesek a lakosság türelmét kérik.
Az Intim Torna Illegál lesz a legnevesebb fellépője a csíkdánfalvi Dugás-fürdőn pénteken kezdődő Gasztro Kulturális Napok rendezvénynek, amely vasárnap zárul.
Frissítették a Hargita megyei víz- és szennyvíz infrastruktúra fejlesztéséhez a megvalósíthatósági tanulmányt, amelyre a projekt elindításához szükség van. Eltelt hét és fél év papírozással, rövidesen jöhet a kivitelezés.
Csökkentik az urbanisztikai bizonylatok és építkezési engedélyek kibocsátása körüli felesleges bürokráciát, ezentúl kevesebb dokumentumot kell benyújtani, amikor helyi hatóságoktól engedélyeket vagy egyéb specifikus iratokat kérnek a lakók.
szóljon hozzá!