
A szentimrei Henter-kúria kapuja. Nem hagynák, hogy megsemmisüljön
Fotó: Gecse Noémi
Míg a Henter-kúria 4,6 millió lej értékű felújítását csak pályázati úton, addig a létesítmény kapujának 179 ezer lej értékű helyreállítását saját pénzből is meg tudja oldani a tulajdonos csíkszentimrei önkormányzat. Az előbbi munkálat kivitelezése még kérdéses, utóbbi viszont a tervek szerint október végére megvalósul.
2017. június 14., 08:582017. június 14., 08:58
Leromlott állapota miatt mihamarabbi beavatkozást igényel a csíkszentimrei Henter-kúria és annak kapuja. Korábban a Norvég Alaphoz pályázott az A-kategóriás műemléképület felújítására a tulajdonos helyi önkormányzat, de mivel támogathatónak nyilvánított pályázatukra
– elevenítette fel kérésünkre Kencse Előd. Hozzátette, mivel úgy látták, hogy a kaput saját forrásaikból meg tudnák menteni, így ahhoz hozzá is fogtak. Tavaly elkészítették a kivitelezési terveket, a közbeszerzési eljárás is lezajlott, de mivel arra óvást nyújtottak be, újra ki kell írniuk. Az új eljárás miatt sem változtatnak a kivitelezés határidején, továbbra is szeretnék, ha október végéig helyreállítanák a műemlék kaput.
– ezt elsősorban helyi költségvetésből finanszírozzák, de Hargita Megye Tanácsa is hozzájárul a munkához – foglalta össze az elöljáró.
Fotó: Gecse Noémi
Fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy habár soknak tűnhet az összeg az említett munkálatra, műemléképületről lévén szó, a restaurátorok a megfelelő eljárásokkal végzik majd a kapu eredeti állapotába való visszaállítását – emiatt is drágább, mint egy hétköznapi beruházás.
Azt is megtudtuk Kencse Elődtől, hogy szerették volna elköltöztetni a kaput a kúria épülete elé, mivel jelenleg az egy utcán ível át, és mögötte is vannak még lakóházak, amelyek megközelítése nagyobb járművekkel nehézkes. De mivel az A-kategóriás műemlék, így erre nem volt lehetőségük.
Fotó: Gecse Noémi
Emellett a Henter-kúria épületének restaurálására továbbra is pályázati úton próbálnak kellő finanszírozást találni. Az operatív program keretében leadott pályázatukat már elfogadták, helyszíni ellenőrzést is tartottak az illetékesek, de
– mutatott rá a községvezető. Meglátása szerint, amennyiben ebből a pályázatból nem sikerül megvalósítani az épület restaurálását, az elenyészhet, mivel jelenlegi állapota miatt nem bír meg már egy-két telet.
Az előzményekről
Mint ismeretes, a kúria rendbehozatalának elkezdése egy jelentős ideig amiatt maradt el, mert egy magánvállalkozó tulajdonában volt, aki sokáig nem akarta eladni az ingatlant. Végül 2011 júliusában sikerült megvásárolnia az önkormányzatnak azzal a céllal, hogy megpróbálja megmenteni. Először a Norvég Alaphoz pályáztak, a finanszírozás elmaradása miatt újra próbálkoznak az operatív programok keretében, ahol a leadási határidő előtt kevéssel változtattak a feltételeken, így a városok mellett községként Szentimre is sietve lerakhatta pályázati csomagját.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.
Három maroshévízi férfit vettek 24 órára őrizetbe, miután a gyanú szerint egy helyi szórakozóhelyen biztonsági őrökre támadtak, majd több berendezési tárgyat is megrongáltak. A rendbontás az utcán is folytatódott.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy folytatni kívánja Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő politikáját a források helyes kezelésében és a korrupció elleni küzdelemben.
szóljon hozzá!