
Hatéves periódusra keresnek szolgáltatót. Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
A hosszú évek óta húzódó Maros megyei hulladékmenedzsment esetében remélhetőleg év végéig „bezárul a kör”, vagyis a rendszer összes komponense üzemképes lesz. A Maros megyei önkormányzat egy egészségügyi kiválósági központ és egy intervenciós központ létrehozásáról, valamint a szociális projektek pályázati keretének bővítéséről is döntött.
2017. július 29., 12:542017. július 29., 12:54
2017. július 29., 12:552017. július 29., 12:55
A Maros megyei önkormányzat júliusi rendes ülésén a képviselők határozatot fogadtak el, amely értelmében újabb lépéssel kerültünk közelebb a Maros megyei hulladékgazdálkodási projekt keretében létrehozott kerelőszentpáli mechanikai-biológiai kezelőállomás üzembe helyezéséhez. A képviselő-testületi tagok az állomás haszonbérbe adására vonatkozó alaptanulmányt hagyták jóvá, így hamarosan meg lehet hirdetni a közbeszerzési eljárást a szolgáltatásra. A csütörtökön elfogadott dokumentum értelmében a Kerelőszentpálon létrehozott, úgynevezett TMB (mechanikai és biológiai kezelőállomás) üzemeltetésére hatéves periódusra lehet majd szerződést kötni.
„A kerelőszentpáli szeméttároló már működik, a csütörtöki döntés után a következő napokban újabb licitet hirdethetünk, ezúttal a mechanikai kezelésre. Ez az a művelet, amely során a beérkező hulladékból eltávolítják a fémrészeket is, amelyek az előválogatás során még bennmaradtak. Továbbá megközelítőleg egy hónapon belül elkészül a feladatfüzet a kakasdi állomás működtetésére, és nagyjából 90 napon belül a begyűjtési pontok üzemeltetésére és a begyűjtési szolgáltatásra is. Ezzel az ütemtervvel
– ismertette a Maros megyei tanács elnöke, Péter Ferenc.
A testület emellett protokollumot fogadott el, amely értelmében a megyei önkormányzat együttműködik a marosvásárhelyi polgármesteri hivatallal a Regionális Sürgősségi Kórház Kiválósági Központjának megvalósításában: a multifunkcionális épületet a Maros Megyei Sürgősségi Kórház szomszédságába tervezik. „A határozat gyakorlatilag egy felelősségvállalás.
– tájékoztatott a megyeelnök.
Egy másik határozattervezet arra vonatkozott, hogy a saját költségvetésből származó 3,9 millió lejből megvalósítanák a Marosvásárhelyi Intervenciós Központot, a képviselő-testületi tagok pedig elfogadták a beruházás műszaki-gazdasági mutatóit. A projekt gyakorlatilag arra vonatkozik, hogy
amely irodákat és raktárhelyiségeket foglal magában, valamint kiegészíti a sürgősségi felügyelőség jelenlegi, polgári védelemre szánt helyiségeit. A munkálatok kivitelezési ideje a tervező által elkészített munkaterv alapján tizenkét hónap, amelyből két hónap a tervezési és tíz hónap a megvalósítási időszak.
Pénz szociális tevékenységre és számítógépekre
A Maros megyei önkormányzat 200 ezer lejjel kiegészítette a szociális projektek pályázati keretét, azaz a korábbi 400 ezer lejről 600 ezer lejre emelte azt a keretösszeget, amelyre a szociális tevékenységet folytató civil szervezetek pályázhatnak. „Augusztusban megjelenik a második pályázati felhívás, amely alapján le lehet hívni ezeket a pénzeket” – mondta Péter Ferenc. A költségvetés-kiigazítás keretében egyébként a Maros Megyei Sürgősségi Kórház büdzséjét 9,3 millió lejjel egészítették ki, mivel az intézet további támogatást kap az országos egészségügyi programon keresztül a megyei egészségbiztosítási pénztárral és a közegészségügyi hatósággal kötött kiegészítő szerződések alapján. Emellett bekerült a költségvetésbe egy 105 ezer lejes keret, amelyből a megyei önkormányzat 35 számítógépet vásárol a szakapparátus részére, hogy lecseréljék a 9–12 éve használatban lévő gépeket.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
szóljon hozzá!