
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Két személyt bírságoltak meg a Kovászna megyei csendőrök, mert a Bálványos és Sepsibükszád közötti 113-as jelzésű megyei út környékén medvéket etettek.
2021. május 10., 19:172021. május 10., 19:17
A csendőrség tájékoztatása szerint egy személyt tetten értek, amint gépkocsiból etette a medvét, egy másik személy pedig élelmet hagyott az út szélén, nyilvánvalóan a vadaknak.
Ugyanakkor arról is beszámolnak a csendőrök, hogy a hétvégén a 112-es sürgősségi számon három esetben riasztották őket a medve jelenlétére figyelmeztetve, Bodzakraszna és Bálványos környékén.
Mind a három esetben a környéket lezárták, figyelmeztették az arra járókat a medveveszélyre, majd fény- és hangjelzésekkel űzték el a vadakat. Arra figyelmeztetnek, hogy a vadon élő állatok veszélyessé válhatnak, ha bekerítve érzik magukat, megrémülnek, vagy a kölykeiket védelmezik. Kérik a lakosságot, ne etessék, ne fényképezzék a medvéket, ha település közelében észlelik, hívják a 112-es sürgősségi számot.
Sárga jelzésű hidrológiai figyelmeztetést adtak ki csütörtök este: a Tatros-folyón és mellékpatakjain hirtelen áradásra lehet számítani, a vízszint helyenként meghaladhatja a figyelmeztetési határértéket.
Házkutatást tartott csütörtökön a DIICOT Bukarestben és Otopeni-ben egy Romániában élő svéd állampolgár kézre kerítése érdekében, aki a gyanú szerint több, Svédországban megrendelésre elkövetett merényletben is érintett.
Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg – derül ki egy csütörtökön ismertetett elemzésből.
Tűzesetek, földcsuszamlások vagy súlyos betegségek által érintett családok kapnak pénzbeli támogatást a kormány által jóváhagyott csütörtöki határozat szerint. Az érintettek között székelyföldi megyék lakói is vannak.
A Nagycserged községhez tartozó erdő közelében holtan találtak rá csütörtökön arra a férfira, akinek kedden jelentették az eltűnését. A férfi önszántából távozott, azóta kerestették a hozzátartozói.
A legfelsőbb bíróság csütörtökön helyt adott Horațiu Potra fellebbezésének a házi őrizetét elrendelő határozat ellen, és hatósági felügyelet alá helyezte a zsoldosvezért.
A kézdivásárhelyi Udvartér Színháznál sem a bérletek, sem a szabadjegyek árát nem emelik az új évadban. Négy saját bemutató, vendégprodukciók, fesztiválokon való részvétel és számos kiszállás szerepel terveik között – mindez bővülő társulattal.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Táblák figyelmeztetik mostantól az autósokat azokon az utcarészeken, ahol tilos állomásozni.
szóljon hozzá!