
Súlyos büntetéseket helyeztek kilátásba Marosvásárhelyen
Fotó: Haáz Vince
Akár 20 ezer lejes bírsággal is sújthatók lesznek azok a marosvásárhelyiek, akik nem gyűjtik szelektíven a háztartási hulladékot – legalábbis a marosvásárhelyi városháza honlapján szereplő tervezet szerint. Erről és más, hasonlóan nagy pénzbírságról októberben szavaznak a városi tanácsosok.
2023. október 20., 12:162023. október 20., 12:16
A vonatkozó jogszabályok szerint a legtöbb határozattervezetet a napirendre tűzés előtt 30 napra közvitára kell bocsátani. Ez azt jelenti, hogy jól látható helyen kell feltüntetni a városháza honlapján, hogy bárki hozzá tudjon férni, illetve ha úgy dönt, akkor akár véleményét is megoszthassa. Ha a megadott határidőn belül valaki nem látta, akkor még mindig jelezheti észrevételeit a választott képviselőknek, és ők tolmácsolják, ha fontosnak tartják. Az alább ismertetett, a szelektív hulladékgyűjtés felgyorsítása érdekében hozott tervezethez szeptember 18-ig lehetett hozzászólni, de a tanácsosoknál akár a szavazás napjáig.
A több ezer, esetenként akár tízezer lejes pénzbírságot tartalmazó határozattervezet a városháza honlapján az idei, októberi online mappában található, bárki elolvashatja. Az új, hulladékgazdálkodásra vonatkozó szabályzatra az indoklás szerint azért van szükség, hogy ösztönözzék a várhelyieket, hogy jobban odafigyeljenek a tisztaságra, különösen a háztartási hulladékok különválogatására, szelektív gyűjtésére. De a tervezet nemcsak a magánszemélyeknek ír elő büntetéseket, hanem a cégeknek, egyesületeknek, intézményeknek is.
Ami a pénzbírságokat illeti,
Azokat a természetes személyek, akik nem szelektíven gyűjtik a háztartási hulladékot, többek között a környezetőrség, a helyi rendőrség büntetheti meg, a bírság értéke 10 ezer lejtől 20 ezer lejig terjedhet. A helyi rendőrség 2000–3000 lej közötti bírsággal sújthatja azt a marosvásárhelyit, aki nem az előre leközölt napon teszi ki a város közterületére a háztartási hulladékot. Ez a bírság 30 ezer és 45 ezer lej közötti, ha közterületre építkezési hulladékot, vagy más, nem háztartási hulladékot helyeznek el – és rajtakapják a tettest.
A tervezetet előre láthatóan jövő héten fogadják el a helyi tanácsosok, és rövid időn belül alkalmazzák is.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
3 hozzászólás