Másként látják a befektetési/fejlesztési prioritásokat

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Különbözőképpen látja a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a helyi tanács a 2012-es év befektetési prioritásait, ezért abban egyeztek meg, hogy minden beruházást elkezdése előtt pontonként áttárgyalják – mondta a közgyűlés RMDSZ-frakciójának vezetője, Kolozsváry Zoltán.

Gáspár Botond

2012. január 29., 12:542012. január 29., 12:54

2012. január 30., 13:512012. január 30., 13:51

A költségvetési bizottság elnöke elutasította az ellenzéki Nemzeti Liberális Pártnak azokat a vádjait, miszerint törvénytelenül fogadták el Marosvásárhely 2012-es költségvetését, hiszen nem szerveztek nyilvános vitát a kérdésben.

„Újra átolvastam a törvényt, amelyben az szerepel, hogy nyilvánosságra kell hozni a költségvetést és nyilvánosan meg kell vitatni, nem pedig nyilvános vitát kell szervezni. Ennek eleget tettünk, hiszen a honlapon, a városháza bejáratánál és a sajtóban is közzétettük, azt pedig nem határozza meg a jogszabály, hogy mennyi idővel az elfogadás előtt kell megtenni. Az igaz, hogy túl későn fogadtuk el a költségvetést, viszont törvényesen jártunk el”– véli Kolozsváry Zoltán (fotó).

Több módosítás várható

Hozzátette, három nagy fejezetre – ha a szociális támogatásokat külön vesszük, akkor négyre – bontotta a büdzsé-tételeket: közigazgatási költségek, közszolgáltatás és befektetések. „Elsősorban a rossz pénzgazdálkodást kell kiiktatni, ezért megközelítőleg 20-20%-kal csökkentettük az apparátus működésére, valamint a közszolgáltatásokra fordított összeget, de ez nem befolyásolja a megfelelő működésüket. A befektetéseknél elsősorban a reptér fejlesztésére, az infrastruktúrára, a kis- és közepes vállalkozások vonzására kell helyezni a hangsúlyt, valamint egy technológiai park létrehozására. Ezt különbözőképpen látja a városvezetés és a tanács, ezért abban egyeztünk, hogy minden beruházást az elkezdése előtt részletesen újratárgyalunk” – fogalmazott Kolozsváry Zoltán, aki szerint, mivel későn állt össze a büdzsé, több kiegészítésre (pénzek átcsoportosítása) lehet számítani, és hangsúlyozta: ez csak egy keret, ami nincs véglegesen leszögezve, ezért módosítható.

Mennyi megy reklámra kampányévben?

Kérdésünkre, hogy mit lehet tudni az oly nagy dobpergés közepette bejelentett IBM-érkezésről, illetve mekkora összeget különítettek el a városháza tevékenységének ismertetésére, népszerűsítésére (kampányévben különös figyelmet érdemel), Kolozsváry Zoltán elmondta: az IBM is a jelenlegi sportrepülőtér helyén létesítendő technológiai parkban kapna helyet, a területet megkapta a város, de két éven belül (tehát a választásokig biztos nem) megfelelő helyszínt kell találnia a sportrepülőtérnek, s akkor veheti birtokba a Szabadság utca végén levő létesítményt. „Szerintem a kombinát meddőhányója megfelelne a sportrepülőknek, amit a környezetvédelmi alap hozzájárulásával szennymentesíthetnénk. Közigazgatási kiadásokra 15 millió lejt, reklámra 2 millió lejt különítettünk el” – magyarázta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Baleset miatt áll a forgalom Désfalva és Harangláb között

Két autó ütközött össze Désfalva és Harangláb között pénteken reggel, többen is megsérültek.

Baleset miatt áll a forgalom Désfalva és Harangláb között
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Legtöbb ezer lejt adnak vissza a fogyatékkal élők adójából, de már most van egy feltétel

Noha a konkrét határozattervezet még nincs meg, de Marosvásárhelyen úgy néz ki, legtöbb ezer lej értékben fogják visszatéríteni a fogyatékkal élők által befizetett adót, jövedelem függvényében.

Legtöbb ezer lejt adnak vissza a fogyatékkal élők adójából, de már most van egy feltétel
2026. január 15., csütörtök

A polgármester ígérete szerint idén elkészül a belvárosi mélygarázs

Folytatni fogják a beruházásokat és a megkezdett munkálatokat Marosvásárhelyen – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Soós Zoltán polgármester. Ottjártunkkor láttuk, hogy a városháza közelében épülő mélygarázsnál gőzerővel dolgoznak.

A polgármester ígérete szerint idén elkészül a belvárosi mélygarázs
2026. január 15., csütörtök

Ittasan balesetezett egy nő Maros megyében

Erősen ittas állapotban ült a kormányhoz egy nő Maros megyében szerdán este, baleset lett a vége.

Ittasan balesetezett egy nő Maros megyében
Ittasan balesetezett egy nő Maros megyében
2026. január 15., csütörtök

Ittasan balesetezett egy nő Maros megyében

Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Baleset akadályozza a forgalmat Maroskeresztúron

Két autó ütközött össze Maroskeresztúron, három ember megsérült. A helyszínen félsávon, rendőri irányítással halad a forgalom.

Baleset akadályozza a forgalmat Maroskeresztúron
Baleset akadályozza a forgalmat Maroskeresztúron
2026. január 15., csütörtök

Baleset akadályozza a forgalmat Maroskeresztúron

2026. január 15., csütörtök

Kezdetét veszi a Kultúra hete Marosvásárhelyen

Csütörtöktől kezdődően egyhetes programsorozattal ünnepli a román és a magyar kultúrát a Studium–Prospero Alapítvány Marosvásárhelyen.

Kezdetét veszi a Kultúra hete Marosvásárhelyen
Kezdetét veszi a Kultúra hete Marosvásárhelyen
2026. január 15., csütörtök

Kezdetét veszi a Kultúra hete Marosvásárhelyen

Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

A hulladék lemérésére, átlátható díjszabásra készülnek Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen zajlik az új, RFID-chippel ellátott vegyes- és biokukák kiosztása. A cél az igazságosabb díjszabás és a mérhető hulladéktermelés, de amíg az új kukák kompatibilisek lesznek az új járművekkel, még a régieket kell használni.

A hulladék lemérésére, átlátható díjszabásra készülnek Marosvásárhelyen
2026. január 14., szerda

Nem mindegy a vegyipari kombinát tulajdonosainak, hogy mennyiért adják el a létesítményt a Romgaznak

A vegyipari kombinát közleménye, amelyben a késleltetett eladási folyamatra is hivatkozva jelenti be, hogy kényszerszabadságra küldi alkalmazottait, nem hatja meg a Romgazt – írja utóbbi válaszként. Maros megye prefektusa is megszólalt az ügyben.

Nem mindegy a vegyipari kombinát tulajdonosainak, hogy mennyiért adják el a létesítményt a Romgaznak
2026. január 13., kedd

Kétezer-ötszáz munkahelyet érint a kombinát megszorító intézkedése

Megszorításokra készül a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát az évek óta elhúzódó gazdasági bizonytalanság miatt. Első körben hatszáz alkalmazottat küldenek technikai munkanélküliségre, illetve felbontanak több karbantartói szerződést is.

Kétezer-ötszáz munkahelyet érint a kombinát megszorító intézkedése
Hirdetés