
Lényeges kérdés a parkolás. Meg kell oldani. Archív
Fotó: Boda L. Gergely
Részlegesen vagy teljesen kizárnák Marosvásárhely központjából a gépjárműforgalmat, és átalakítanák a városközpont, illetve környékének arculatát – erről döntöttek a helyi képviselő-testületben. A cél megvalósítása érdekében egy ötletpályázatot írtak ki, amelynek feltételeit június 18-tól teszik közzé, és két hónapig lehet jelentkezni rá. A belváros átalakítása már korábban, a főtéri föld alatti parkoló kialakításakor felmerült, és minden bizonnyal nagy lesz az érdeklődés iránta.
2018. június 10., 22:402018. június 10., 22:40
Marosvásárhely belvárosának átalakítása már rég várat magára, legalábbis a szakemberek szerint, akik úgy vélik, már a Színház tér felújításakor figyelembe kellett volna venni, hogy szükség van a főtér átalakítására, különös tekintettel a közúti forgalomra. Többször elhangzott, hogy
Ugyanakkor a helyi képviselő-testület egy többszáz férőhelyes föld alatti parkolóház kiépítését hagyta jóvá, azzal a féltétellel, hogy kiírják a belváros arculatának átalakítását, és megoldást találnak a föld alatti parkoló kialakítására.
A most elfogadott határozat alapján az ötletpályázat a My City TîrguMureş/Marosvásárhely/Neumarkt nevet viseli, és Marosvásárhely központjának, illetve környékének a rendezésére vonatkozik. A teljes pályázati kiírást még nem tették közzé, ez a városháza honlapján és a közbeszerzések (SEAP) oldalon csak június 18-án lesz elérhető. Az elfogadott határozatból viszont annyi kiderült, hogy
Mindenképp figyelembe kell venni az épített örökség megőrzését, de azt is, hogy közigazgatási és kulturális intézmények, bankok, cukrászdák és teraszok, valamint lakások vannak a belvárosban. A városvezetés elképzelése szerint
Az ötletpályázatnak megoldást kell nyújtania a városi búrotok, a közvilágítás és a zöldövezet átalakítására, de figyelembe kell vennie és ki kell emelnie a műemlékeket, az épületegyütteseket, és egységes arculatot kell létrehoznia a belvárosban.
A kiírók azt szeretnék, ha a pályázók megoldást találnának a belváros többrendeltetésű jellegéből adódó konfliktusokra, vagyis
A határozatban konkrétan leszögezik az egyik célt: a közlekedés és a parkolók átszervezése a város központi részén, annak érdekében, hogy összeegyeztessék, teljesen vagy részlegesen megszüntessék a motorizált közlekedést a Rózsák terén és környéken.
Előtérben lennének a gyalogosok. Archív
Fotó: Boda L. Gergely
A pályázatot hivatalosan június 18-án indítják el, a munkák benyújtásának határideje augusztus 27. A legjobb ötleteket jelentős díjakkal jutalmazzák:
Furó Judit műépítész, marosvásárhelyi önkormányzati képviselő az ötletpályázat kapcsán fontosnak tartotta kiemelni, hogy a városháza és a közbeszerzés honlapon egy hét múlva nyilvánosságra hozandó kiírás legyen háromnyelvű: román, magyar és angol, lehetőséget teremtve, hogy nemzetközi tervezők is jelentkezzenek.
Legyen gyalogos övezet a főtér
Tavaly decemberben a Marosszéki Közösségi Alapítvány közvitát szervezett arról, hogy miképpen lehetne Marosvásárhely főterét részben gyalogos zónává alakítani. Építészmérnökök, környezet- és városvédők, tervezők, hivatalnokok, városlakók fejthették ki véleményüket. Akkor elhangzott, hogy a főtér részleges vagy teljes átalakítása, gépkocsiforgalom előli lezárása tabutéma Marosvásárhelyen, ugyanis mindenki kétségbeesik, ha bármilyen kezdeményezést hall, attól tartva, hogy a városban lebénul a gépkocsiforgalom. Holott ez terelőutakkal, körgyűrűkkel, jól működő tömegközlekedéssel, bicikliutakkal, parkolóházakkal elkerülhető lenne.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!