Marosvásárhely legyen a központja a megamegyének?

Marosvásárhely központú megamegyét szeretne Dorin Florea elöljáró. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy véli, lényegtelen, hogy hol van a központ, mivel a jelenlegi, mesterségesen kialakított régiók nem működőképesek.

Fancsali Attila

2011. július 13., 13:502011. július 13., 13:50

2011. szeptember 13., 12:382011. szeptember 13., 12:38

Dorin Florea július 12-ei sajtótájékoztatóján kijelentette, mindent megtesz azért, hogy a leendő központi megamegye fővárosa Marosvásárhelyen legyen. Ennek érdekében levelet írt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetőségének, amelyben párbeszédet kezdeményezett. A polgármester által felvázolt megamegyébe Hargita, Kovászna, Maros, Brassó, Szeben és Fehér megyék tartoznának.

Gazdaságilag erős régió kell

„Az RMDSZ-szel együtt kellene küzdenünk azért, hogy elérjük ezt a célt. Marosvásárhelyen több olyan intézmény van, amely már most regionálisként működik, például a Maros Megyei Sürgősségi Kórház, a rohammentő-szolgálat. Az itteni főiskolák a brassói Transilvania Egyetemmel együtt olyan erősek lehetnének, mint a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem. Az ország közepén vagyunk, a közelben találkozik majd a két autópálya, nemzetközi repülőterünk van. A legfontosabb most az, hogy politikai síkon mindent megtegyünk azért, hogy Marosvásárhely legyen a központ” – fogalmazott Dorin Florea.

Hozzátette, az egyetlen problémát az jelentheti, hogy Marosvásárhelynek kevesebb lakosa van, mint Brassónak, de erre is van megoldás: a városhoz kell csatolni nyolc községet és egy várost (Nyárádtő). Gazdaságilag erős régiót kell létrehozni, amilyenre csak Maros, Hargita és Kovászna megye hármasban nem képes. „Nem érzelmi alapon kell dönteni, mindent figyelembe kell venni. Egyesek büszkélkednek a GDP-jükkel, de az még nem jelent semmit. Ha nem Marosvásárhely lesz a központ, az gond lesz” – tette hozzá.

Nem megoldás

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád az Agerpres hírügynökségnek elmondta, a régió gyulafehérvári központjának elköltöztetése nem jelent megoldást, ezért a szövetség nem támogatja majd az elképzelést. „Nem az a probléma hogy hol van a központ, hanem az, hogy ezek a régiók működésképtelenek. Akkor sem lenne jobb, ha Marosvásárhely vagy Sepsiszentgyörgy lenne a központ. A jelenlegi felépítés nem egyenlíti ki a megyék gazdasági fejlettsége közti különbségeket” – fogalmazott.

Hozzátette, az RMDSZ álláspontja továbbra is az, hogy Maros, Hargita és Kovászna megye alkosson egy régiót, mivel ezeknek közös a történelme, és hasonlók földrajzi, gazdasági és szociális szempontokból is. „Jó lenne, ha Florea úr figyelembe venné a mi álláspontunkat” – mondta Antal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön

Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
Hirdetés