Hirdetés
Hirdetés

Marosvásárhely különböző templomaiban tartanak istentiszteleteket vasárnaptól

Illusztráció •  Fotó: Pál Árpád

Illusztráció

Fotó: Pál Árpád

Vasárnap az egykori Gecse utcai református Kistemplomban Szénégető István római katolikus plébános igehirdetésével kezdődik Marosvásárhelyen az ökumenikus imahét. Idén világszerte január 21. és 28. között kerül sor a Krisztus-hívők egységéért szervezett imahétre.

Simon Virág

2018. január 18., 18:452018. január 18., 18:45

Skóciában vált hagyománnyá, hogy januárban egymás templomában imádkoznak a felekezetek. Az ökumenikus nemzetközi imahét a keresztény egyházak világszerte közös imahete, amelyet évről évre januárban rendeznek meg. Először Paul Wattson, anglikán pap 1908 januárjában hívta imanyolcadra a keresztény hitű embereket, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Hatvan évvel később az Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsa közösen adott ki imaszövegeket erre az oktávra (nyolc napra), ezzel is támogatandó az ökumenikus törekvéseket.

Az ökumenikus imahét tematikáját minden évben az istentiszteletek liturgiájában is szeretnék megjeleníteni, ezért a segédanyagban a 2018-as imahétre is több dolgot javasolnak az egységért imádkozó közösségeknek. Kérik, hogy az imádkozók a Bibliát a templom, illetve a gyülekezeti helyiség kitüntetett pontján helyezzék el, és az istentisztelet során ebből olvassák fel a szentírási szövegeket.

Hirdetés

Szükség van még három láncra is, amelyeket a szolgálattevők hoznak, majd a Biblia mellé helyeznek. A láncok a rabszolgaság, az emberi méltóságtól való megfosztottság és a rasszizmus szimbólumai, emellett a bűn jelképei is, amely elválaszt minket Istentől és egymástól.
Később az istentisztelet során a rabszolgaságot jelképező lánc emberek alkotta élő lánccal helyettesíthető, amely kifejezi a lelki közösség kötelékeit, illetve a közös fellépést a modern rabszolgaság és az emberi méltóságtól való megfosztottság minden formája ellen. Az egész közösség bevonása ebbe a jelképes cselekedetbe szerves része az istentiszteletnek.

A karibi testvérek arra kérik a lelkipásztorokat, hogy e jelképekre hívják fel az együtt imádkozók figyelmét az istentisztelet elején, illetve a prédikáció során.

Marosvásárhelyen vasárnap a Kistemplomban kezdődik, hétfőn Szent Imre római katolikus templomban folytatódik az imahét, ott Kecskés Csaba unitárius esperes szolgál. Kedden Kövesdombi unitárius templomban Bukovinszky-Csáki Tünde református lelkész hirdeti az igét. A marosvásárhelyieket szerdán az Alsóvárosi református templomba várják, ahol Papp Noémi evangélikus lelkész prédikál. Csütörtökön az ökumenikus istentiszteletet a Keresztelő Szent János római katolikus templomba lesz, ahol Szabó László református lelkész szól az egybegyűltekhez. Pénteken újra a Kistemplomba gyűlnek össze a hívek, ahol Sebestyén Péter római katolikus plébános szolgál. Szombaton Lőrincz István református lelkész a Szent Kozma és Damján római katolikus templom magyarázza az aznapra kijelölt igerészt. Az ökumenikus imahét január 28-án vasárnap a Vártemplomban zárul, ahol Bara László római katolikus pap prédikál. Az istentiszteletek este 6 órakor kezdődnek. A perselypénzzel a marosvásárhelyi UnitarCoop Alapítvány szociális és gondozó szolgálatát támogatják.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Az éjjeli baglyok még ébren érték az éjszakai földrengést

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Az éjjeli baglyok még ébren érték az éjszakai földrengést
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait

Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait
2026. szeptember 25., péntek

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra

Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra
2026. szeptember 25., péntek

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj

Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.

Két autó ütközött, ketten megsérültek
Két autó ütközött, ketten megsérültek
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

2026. szeptember 24., csütörtök

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
2026. szeptember 24., csütörtök

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT

Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes

A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes
2026. szeptember 24., csütörtök

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült

A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült
2026. szeptember 24., csütörtök

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen
Hirdetés