Fotó: Boda L. Gergely
Teljeskörű tisztújítást tartottak Marosszék Székely Tanácsában. A szervezet élén a 8 évig elnöklő Fodor Imrét Bíró Zsolt váltotta.
2011. május 17., 15:232011. május 17., 15:23
2011. május 17., 16:162011. május 17., 16:16
„Örvendek, hogy pártsemleges személy lett az új elnök, mert az SZNT célkitűzése pártok feletti, arra törekszünk, hogy megegyezésre bírjuk a politikai alakulatokat” – fogalmazott Izsák Balázs
(fotón jobbra). Bíró Zsolt (fotón balra), aki 2003-tól tagja az SZNT-nek, elmondta: a 104 küldöttből 84-en vettek részt az ülésen. „Azt tartom a legfontosabb feladatomnak, hogy megerősítsük a székely nemzeti öntudatot Marosszéken, Marosvásárhelyen. Kicsit könnyebb dolgunk lesz a Küküllő, illetve a Nyárádmentén, ahol a mai napig is tömbben él a magyarság, mivel a megyesítéskor többségében románok által lakott térséghez csatoltak” – mondta Bíró Zsolt.
A Deus Providebit Házban tartott ülést Fodor Imre, Marosszék Székely Tanácsának elnöke (az SZNT ex-elnöke), Csíki Sándor, Marosszék Székely Tanácsának alelnöke, valamint Márton Zoltán marosszéki titkár elnökölte.
Bíró Zsolt, miután fölényesen maga mögé utasította kihívóját, Andrássy Árpádot, átvette az ülés levezetését. Az újraválasztott Csíki Sándor, valamint Márton Zoltán folytatták az elnöklést, s minden szinten megtartották azt a tisztújítást, ami ugyancsak fiatalítást eredményezett. Az Marosszéki SZT jegyzőjének László Györgyöt választották meg.
A 11 tagból összeállt széki elnökségbe Marosszék minden tájegységéből sikerült küldötteket bevinni ebbe a valahára megújult testületbe. Székelyvásárhely küldöttei mellett a széket vezető elnökségbe a Székely–Mezőség, a Maros-völgye, a Nyárád mente, a Kis-Küküllő melléke és a Sóvidék (Szováta környéke) jelöltjei is bekerültek.
A tisztújító ülés másik fontos napirendi pontja: az SZNT június 3-án Marosvásárhelyen megtartandó (szintén) tisztújító ülésének az előkészületeiről, határozati tervezeteinek elfogadásáról szólt. A marosszéki küldöttek jóváhagyták a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának szándékát, hogy felvételt nyerjen a Kárpát-medencei Autonómia Tanácsba. Az MKP elnöke, Berényi József meghívottja lesz a júniusi SZNT nagygyűlésnek.
Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.
Lakástűz volt vasárnapra virradó éjszaka Marosszentgyörgyön, ahova a mentőszolgálatosok is kiszálltak.
Hivatali visszaélés gyanújával emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Márk Endre, Szászrégen polgármestere ellen. Az ügy egy jogi szolgáltatás 2021-ben történt közvetlen beszerzésével kapcsolatos.
Keddtől, szeptember 9-től Marosvásárhelyen újraindulnak az Iskolajáratok, így a diákok egyszerűen juthatnak el otthonaiktól az oktatási intézményekig.
Színes programokkal, gyerekeket, fiatalokat is megszólító alkalmakkal szervezik meg jövő héten, immár tizenkettedik alkalommal a szászrégeni magyar napokat.
A Special Olympics nem csak sportverseny, hanem életre szóló élmény is. Idén hat Maros megyei szellemileg sérült fiatal méltón képviseli Romániát Portugáliában, ahol példát mutat bátorságból, emberi méltóságból, sőt érmekkel térnek haza a versenyzők.
Közúti balesethez riasztották a tűzoltókat Sáromberkére a 15-ös országúton. Egy személyautó letért az útról és egy fának ütközött, egy férfi beszorult a járműbe.
A résztvevők átfogó képet kaphatnak az asszisztált reprodukció lehetőségeiről, a legmodernebb technológiákról, és személyesen is találkozhatnak a klinika szakmai csapatával – orvosokkal, embriológusokkal és más szakértőkkel szeptember 6-án, 11 órától.
Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvízszolgáltatás Marosvásárhely több utcájában, valamint Székelykakasdon szeptember 4-ről 5-re virradó éjjel – közölte az marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Több métert repült és kórházba került az a motoros, aki balesetet szenvedett szerda délután Nyárádszereda határában.
szóljon hozzá!