Európai színvonalú eredmények a meddőségi klinikán

Csaknem száz gyerek született eddig a Maros Meddőségi Klinika lombikbébi programjának köszönhetően. A 2011-ben nyílt intézményben három kezelt nőnek születtek hármas ikrei.

Árvíz nincs, veszély van

Az utóbbi napok gyakori és meglehetősen bőséges esőzése, a csütörtöki havaseső aggodalomra adott okot a folyó menti települések lakói körében Marosszéken.

Árvíz nincs, veszély van
2014. január 23., csütörtök

Árvíz nincs, veszély van

2014. január 23., csütörtök

Trianon-regényéért díjazták

Tizenöt éves kora óta írogat Vida Gábor, s valamikor közben „író” is lett. Hogy mikor és miként, nemigen foglalkoztatja, mint ahogy az írói státus sem. Annál inkább a történetek. Októberben első regénye is megjelent: a trianoni Erdélyről írt.

Trianon-regényéért díjazták
Trianon-regényéért díjazták
2014. január 23., csütörtök

Trianon-regényéért díjazták

2014. január 23., csütörtök

Kirakatba való etikai kódex

A pedagógusok munkáját szabályozó erkölcsi kódex kidolgozására néhány éve történt kísérlet, a próbálkozás azonban tavaly abbamaradt. A fővárosban nemrég történt pénzgyűjtési botrány miatt ismét elindították az eljárást.

Kirakatba való etikai kódex
Kirakatba való etikai kódex
2014. január 23., csütörtök

Kirakatba való etikai kódex

2014. január 23., csütörtök

A vádiratban „felejtették” az ejtett vádakat?

Sorozatos halasztások után a csütörtökön délben a marosvásárhelyi táblabíróságon elkezdődhetett Borboly Csaba perének az érdembeli tárgyalása.

A vádiratban „felejtették” az ejtett vádakat?
2014. január 23., csütörtök

Csodasarkot nyert csoportjának a kitartó városépítő

Csodasarok-csomagot nyert csoportja számára az az óvodás és kisiskolás, aki szüleivel együtt kitartott és végigvitte a Miénk a város! elnevezésű többfordulós játékot. Három marosvásárhelyi csoportnak csütörtökön délelőtt adták át a nyereményeket.

Csodasarkot nyert csoportjának a kitartó városépítő
2014. január 22., szerda

Felszínre hozott értékek

Az épített örökség is a kultúra szerves részét képezi – röviden így összegezhető a Lappangó értékek a belvárosban című topográfia-projekt beszámolójának üzenete.

Felszínre hozott értékek
Felszínre hozott értékek
2014. január 22., szerda

Felszínre hozott értékek

2014. január 22., szerda

MOGYE: többismeretlenes németországi terjeszkedés

Bár a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa egyöntetű szavazattal fogadta el a németországi tagozat létesítését, az intézmény oktatói nem sokat tudnak a majdani kihelyezett karról.

MOGYE: többismeretlenes németországi terjeszkedés
2014. január 22., szerda

Amit München 1970-ben, azt Marosvásárhely 2014-ben

Münchenben a ’70-es években építettek emeletes parkolóházat a belvárosba, Marosvásárhelyen ezt 2014-ben tervezik, holott a német városban – mint Európában mindenfelé – is a ’90-es években már a posztmodern építkezést követték.

Amit München 1970-ben, azt Marosvásárhely 2014-ben
2014. január 22., szerda

Fokozottan ellenőrzik a tisztaságot

Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter nemrég levelet intézett a megyei tanácselnökökhöz, amelyben arra szólítja fel őket, hogy vegyenek részt az egészségügyi intézmények tisztán tartásának támogatásában, ellenőrzésében.

Fokozottan ellenőrzik a tisztaságot
Fokozottan ellenőrzik a tisztaságot
2014. január 22., szerda

Fokozottan ellenőrzik a tisztaságot

2014. január 22., szerda

Megaláztatás és otthontalanság között

Miért mennek az orvosaink Nyugatra, és aggasztó-e mindez a szakember-utánpótlásra nézve? Úgy tűnik, nemcsak a kecsegtető anyagi körülmények, hanem a szakmai fejlődés lehetőségei is motiválják a fiatal szakembereket az elvándorlásra.

Megaláztatás és otthontalanság között
A kincseket rejtő nyárádszentlászlói unitárius templom | Templomtúra
Megnyitás

A kincseket rejtő nyárádszentlászlói unitárius templom | Templomtúra

A nyárádszentlászlói unitárius templom értékes építészettörténeti emlékei mellett számos olyan régészeti leletet rejt, amely közelebb visz minket a tizenharmadik századi Erdélyhez. A 2010-ben végzett ásatásokkor kiderült, hogy a jelenlegi templom előtt még egy nemzetségi monostor is állt itt a 12. századból, amiből az akkori Magyarország területén is csupán néhány volt – mesélte Kiss Mihály nyugalmazott unitárius lelkész, miközben körbevezetett minket.

2014. január 22., szerda

Társasjátékok mindenki kedvére

Téves felfogás, hogy a társasjátékok kimondottan gyerekeknek valók. Az elmúlt év novemberében megalakult Magyar Társasjátékosok Romániai Szövetsége (MATRISZ) rendszeres játékalkalmat szervez a marosvásárhelyi érdeklődőknek.

Társasjátékok mindenki kedvére
Társasjátékok mindenki kedvére
2014. január 22., szerda

Társasjátékok mindenki kedvére

2014. január 22., szerda

Római falatok, fűszeres italok

Az antik irodalmi csemegék magyar fordításaival „tálalt” római falatok, valamint fűszeres bor elnyerte a marosvásárhelyiek tetszését, ezzel is bizonyítva, hogy Marcus Gavius Apicius szakácskönyve tartalmaz érdekességeket a mai kor emberei számára is.

Római falatok, fűszeres italok
Római falatok, fűszeres italok
2014. január 22., szerda

Római falatok, fűszeres italok

2014. január 22., szerda

A multikulturalitás Marosvásárhely kincse (x)

A Magyar Kultúra Napja alkalmából őszinte üdvözletem küldöm mindazoknak, akik számára fontos e jeles ünnep.

A multikulturalitás Marosvásárhely kincse (x)
2014. január 22., szerda

A feljutás nyomása alatt az ASA

Péntekig vár választ az ASA labdarúgó csapatának vezetősége attól a négy játékostól, akit a Kolozsvári CFR egy fél évre Marosvásárhelyre szeretne küldeni.

A feljutás nyomása alatt az ASA
A feljutás nyomása alatt az ASA
2014. január 22., szerda

A feljutás nyomása alatt az ASA

2014. január 22., szerda

Gyümölcspárlatot kínál a kibédi pálinkafőzde

A kibédi Orbán Béla a nagyapja által indított pálinkafőzdét vezeti, és azt vallja: nem az a hagyományos, amit valaki csinált, majd ellestük, hanem amit az őseinktől átvettünk és folytonosan végzünk.

Gyümölcspárlatot kínál a kibédi pálinkafőzde
2014. január 21., kedd

Színészként filmet rendezett

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem mesterképzőjén színészetet tanuló Erőss Lászlót filmes rendezőként kezdik megismerni Marosvásárhelyen. Első nagyjátékfilmjét Örkény István Rózsakiállítás című kisregényéből készítette. 

Színészként filmet rendezett
Színészként filmet rendezett
2014. január 21., kedd

Színészként filmet rendezett

2014. január 21., kedd

Világhálóra az iskolákkal

A következő fél évben az ország 2500 iskolájába szeretné beköttetni az internetet az Oktatási Minisztérium. Most a vidéki településekre fektetik a hangsúlyt, Maros megyéből 35 település szerepel a minisztérium listáján.

Világhálóra az iskolákkal
Világhálóra az iskolákkal
2014. január 21., kedd

Világhálóra az iskolákkal

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye