Márciusban érdemes figyelni a Duna Tévében a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató versenyt, ugyanis a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes is szerepel az élő műsorban. Az együttes vezetője szerint hatalmas lehetőség ez számukra.
A kilencven százalékban magyarlakta Székelykakasd bejáratánál csak román nyelvű helységnévtábla jelzi, hogy az arra járó elhagyta Marosvásárhely területét.
Etnikai feszültség szításával és a közvélemény félretájékoztatásával vádolja Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi rendőrség ügyvezető igazgatója.
Január 25-27 között Maros megyei úthálózatán nem történtek különösebb fennakadások a havazás miatt – tájékoztattak a Maros megyei önkormányzat illetékesei.
Balázs Sándor 14 évvel ezelőtt alapította meg a falugondnokságot Szentgericén, és a jó példa nyomán jelenleg Erdélyben összesen harminc magyar településen működik.
Bár látszólag a háború után megjelenő hősök benyomását keltik, egyre másra bukkannak fel azok a szervezetek vagy civilek, akik bizonyíthatóan a hatóságok előtt meg tudták volna határozni a múlt hétfői repülőszerencsétlenség pontos helyszínét.
Szerencsésnek tudhatják magukat azok a vásárhelyi diákok, akik részt vettek A siker felé vezető úton nevű európai uniós projektben. A szervezők hétfőn délután négyszáz diáknak tartottak állásbörze-szimulációt az Építészeti Szakközépiskola dísztermében.
A marosvásárhelyi sofőrök nincsenek megelégedve az utak takarításával, és a csúszás elleni óvintézkedésekkel. A legnagyobb gondok a kisebb utcákban vannak, ahol nyoma sincs a hóekék munkájának. A hivatalos szervek szerint minden rendben van.
Olvasói panaszt kaptunk arról, hogy Nyárádszereda szinte mostohagyerekként kezeli a szentannai városrészt, ahol nincsenek beruházások, az iskolaépítés abbamaradt, a közvilágítás nem működik, de a munkahelyek hiányát sem hagyják szó nélkül.
Egy gyermek iskolai teljesítményét a legkisebb figyelemzavarok is gyengíthetik, olyanok, amelyek a legtöbb esetben csak iskoláskorban derülnek ki. Ezeket a lehető legkorábban meg lehet – és meg is kell – előzni.
Talán a környékbeli sípálya-tulajdonosok örülnek leginkább a hétvégi hóesésnek, bár sem a szovátai, sem a bucsini pályák nincsenek még nyitva, bizakodással néznek a hétvége, majd a vakáció elé az üzemeltetők. Remélik, hogy a gyenge síszezon most javul.
A nyárádszentlászlói unitárius templom értékes építészettörténeti emlékei mellett számos olyan régészeti leletet rejt, amely közelebb visz minket a tizenharmadik századi Erdélyhez. A 2010-ben végzett ásatásokkor kiderült, hogy a jelenlegi templom előtt még egy nemzetségi monostor is állt itt a 12. századból, amiből az akkori Magyarország területén is csupán néhány volt – mesélte Kiss Mihály nyugalmazott unitárius lelkész, miközben körbevezetett minket.
Éves mérleget vont a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság, ami sok tekintetben jobb eredményeket mutat, mint a 2012-es esztendei. Ez részben a megelőző tevékenységnek, másrészt pedig a rendőrségi tevékenység javulásának köszönhető.
Szabó György köztéri emlékoszlopai egyre sokasodnak, miközben ő nem változik: ugyanaz a tisztességes, szerény ember maradt, mint aki mindig is volt. Az Erdőszentgyörgyön élő faragómesterrel beszélgettünk.
Az utóbbi hetekben történt lopások és betörések sorozata nyugtalanítja számos marosszéki település lakóját. A rendőrség rendszerint nyomozást indít az ügyben, de csak nagyon ritkán kerülnek kézre az elkövetők.
Szánkózó, hógolyózó gyermekekkel, havat lapátoló felnőttekkel, óvatosabban közlekedő gépkocsivezetőkkel találkozhattunk hétvégén megyeszerte.
Szombaton délután a zöldségtermesztőket hívta találkozóra a helyi Sancta Gracia Egyesület. A szervezet alelnöke, Szőcs Mihály portálunknak elmondta: tavaly szervezték az első találkozót a helybéli gazdákkal.
Készen állnak a szervátültetések elkezdésére, jelentette be pénteken a marosvásárhelyi Szívgyógyászati Központ Szív- és Érsebészeti Klinikájának vezetője, Horaţiu Suciu.
A történelmi Marosvásárhely építészeti díszítő művészetéből nyílt vasárnap délben fotó- és designtárlat a Bolyai téri unitárius egyházközség kiállítótermében.