Álmokból épült ház: megnyílt a Péter lakóotthon Nagyernyében

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Zsúfolt és nehéz időszakot tudhatnak maga mögött az Ügyes Kezek Alapítvány munkatársai, szülőközössége és tagjai. De szerda délelőtt, a Péter lakóotthon megnyitóján kiderült: megérte a fáradtságot, mert a Nagyernyében található gyönyörű emeletes házban október elsejétől kilenc szellemi sérült fiatal kezdhet szakmai felügyelet mellett, de alapvetően önálló életet.

Vass Gyopár

2014. szeptember 10., 16:052014. szeptember 10., 16:05

Az Állomás utcai ház ablakaiból a muskátlik már messziről üdvözlik az oda érkezőket, amitől a látogatónak rögtön az az érzése támad: olyan helyen jár, amelyet az egymással békében élő lakói megbecsülnek. Az október elsejétől beköltöző kilenc sérült fiatal valóban a gondviselés kegyeltje, hiszen melyik sérült ember ne vágyna önálló életre?

Egy új élet kezdete

„A mai nap egy csoda, mint ahogy egy csoda volt már a legelején a buldózer első ásásnyoma is, majd a falak emelkedése. Tévednék, ha azt állítanám: valaminek a végét ünnepeljük, mert igazából ez egy új élet kezdete” – mondta a a Székelyhon.ronak Magdó Orsolya, az alapítvány elnöke.

A megnyitó ünnepség csúszással kezdődött, késett ugyanis  az a busz, amelyik a majdani lakókat és szüleiket szállította, de ez a félóra kiváló alkalom volt a találkozásra, személyes beszélgetésekre. Az érkező busznyi emberrel pedig mintegy százan vettek részt a lakóotthon megnyitóján. Az ünnepi beszédek menetét Jánosi Ferenc, Nagyernye polgármestere nyitotta, aki hangsúlyozta: az otthon megépülését a keresztyén hit vezérelte. Ezután Schmidt Loránd, a Maros Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője vette át a szót, aki kifejtette, egy konkrét eset megbeszélése során fogalmazódott meg a lakóotthon gondolata, és örül, hogy ez meg is valósult, hiszen a szociális szolgáltatások ilyen alternatív formájára nagy szükség van. Majd az alapítvány legjelentősebb külföldi támogatói szólaltak fel, Kathy Tedd, az angol Joy Alapítvány elnöke, illetve Eva von Kern, a svédországi Bistand Östeuropa alapítvány képviselője. Előbbi azt hangoztatta: jó ennek a csodának részese lenni, Eva von Kern pedig gratulált a kezdeményezésben részt vevők bátor lépéshez.

„Meggyőződésem, hogy mindez nem valósulhatott volna meg, ha a Jóisten kegyelme nem kísér minket” – folytatta a felkonferálást Magdó Orsolya, átadván a szót Botos Csaba és Kántor Attila református lelkipásztoroknak. Előbbi az alapítvány kuratóriumi tagja is, aki áhitatában azt domborította ki, hogy valakik mertek nagyot álmodni, és Isten megáldotta az ő álmaikat. Végül Kántor Attila, a közösség régi barátja és lelki gondozója áldotta meg a házat, majd a fiatalokkal évek óta foglalkozó Kopacz Imola pszichológus nyújtotta át ajándékát a kilenc fiatalnak.

Összeszokott közösség költözik be

A következő mozzanat a bejárat előtti szalag elvágása volt, melyet ki ujjongva, ki könnyes szemmel nézett végig. Ezután a jelenlévők ellepték a lakóotthont, volt aki egyből a szobákra volt kíváncsi, az éhesebbek egyből a szeretetvendégség finomságait kóstolták.

„Egyelőre egy próbaidőszak következik. De mivel ezek a fiatalok nagyon régóta egy közösséget alkotnak, ezért családtagként ismerik egymást, ahol természetesen vitákra, de nagy kibékülésekre is sor kerül, és ez számomra nagyon biztató. Örvendek, hogy eljutottunk idáig, bár sosem kételkedtem ebben. Most egy kicsit megnyugszom, aztán következik a második izgalom, mert Emese lányom is beköltözik” – mondta Simó Ágnes, az alapítvány egykori ügyvezetője, jelenleg lelkes nyugdíjas önkéntese.

Szilágyi Zsolt büszkén mutatta meg takarosan berendezett szobáját, és elmondta: „Nagyon tetszik a szobám, jól fogom magam érezni a többi társammal, akikkel a műhelyben is együtt dolgozunk. Kellemes lesz itt, egymást segíteni fogjuk” – mondta a fiatal, akinek csodálatosan gazdag élményvilágról árulkodó festményei díszítik az otthon falait. Távozásunk előtt a többi szobába is bekukkantottunk: mindenik magán viseli lakójának ízlésvilágát, személyiségjegyeit, az egyikben a narancssárga dominál, a másikban színes szőnyeg vidítja a látványt, harmadikban gyapjútakaró fedi az ágyat, egy másikban korondi vázában virág, de volt, aki futballistákról készült matricákkal teleragasztott szekrényét hozta be.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés