
Fotó: Boda L. Gergely
Zene, tánc, mese, és mindenek fölött a kézműves foglalkozások lepték el a hét végén a Somostetőt. A Creative Hands Egyesület főként a gyerekeket, de a felnőtteket is szeretné bevonni az alkotás világába, ezért szervezték meg a kézműves fesztivált.
2014. szeptember 07., 14:062014. szeptember 07., 14:06
Már pénteken délután állt a kézműves vásár a Somostetői sétányon, amelyen szebbnél szebb kézzel készített ékszerek, kiegészítők és díszítőelemek várták az érdeklődőket. Az érdekes portékák mellett kézműves műhelyek is álltak a gyerekek rendelkezésére, de a felnőttek is kedvük szerint csatlakozhattak. A szorgos gyerekek mesét is hallgathattak, illetve társasjátékokat játszhattak, esténként pedig tangóoktatás és koncertek szórakoztatták a közönséget.
Az esemény szervezője egy baráti társaságból alakult egyesület, a Creative Hands. A vásár és a kiegészítő programok szervezését azért vállalták fel, mert népszerűsíteni szeretnék a kézművességet – tudtuk meg Varró Krisztina egyesületi tagtól. „Főként gyerekeknek készültünk programokkal, játékokat és műhelyfoglalkozásokat készítettünk elő. Játékos előadásokkal és táncoktatással is szeretnénk meglepni közönségünket. Szeretnénk megismerni a gyerekek kreatív oldalát, és azt is fontosnak tartjuk, hogy ők is felfedezzék magukban a kreativitást. Azért gondoltunk erre a korosztályra, mert egyrészt ők tanúsítanak a legnagyobb érdeklődést a barkácsolás iránt, másrészt pedig több kedvük és idejük van erre, mint a felnőtteknek. A műhelyfoglalkozásokra kavicsfestéssel, papírhajtogatással, táskakészítéssel és sok más érdekességgel készültünk, a gyerekek már most nagyon lelkesek” – mondta az egyesületi tag.
Az árusok is izgatottan várták az érdeklődőket, voltak köztük újoncok is, akik eddig még nem vettek részt sok rendezvényen. A marosvásárhelyi Szitai Tünde a Vásárhelyi Forgatagon debütált, ez a második alkalom, hogy részt vesz egy vásáron. „Ékszereket készítek specifikus gyurmából. Előbb meggyúrom, majd kisütöm, csiszolom, lakkozom, végül pedig összerakom őket. Úgy látom, hogy általában van érdeklődés ezekre a kiegészítőkre, remélem ez a hétvégén is így lesz.
A közönségnek is tetszett a kézműves fesztivál. Szabó Anikó elmondta, gyakrabban kellene ilyeneket szervezni. „Bár én nyugdíjas vagyok, nagyon szeretem a kreatív dolgokat. Az unokákkal is sokat barkácsolunk, és már nagyon várjuk a műhelyeket. Jó ötletnek tartom a kezdeményezést, minél több ilyen rendezvényt kell szervezni” – mondta az érdeklődő.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!