Oktatás az otthon melegében

Nem mindenki elégedett a romániai állami oktatással, ezért egyesek panaszkodnak, mások alternatív osztályokba íratják gyerekeiket, és van olyan, aki inkább otthon tanítja őket. A nyugaton népszerű otthoni oktatás terjedőben van Erdélyben is.

Kelemen Márton: eltolódtak az erőviszonyok

Előnynek és hátránynak is számít Kelemen Atilla közismert politikus, volt megyei RMDSZ-elnök, parlamenti képviselő fiaként beszállni a politikai életbe, véli Kelemen Márton a Vásárhelyi Hírlapnak adott interjúban.

Kelemen Márton: eltolódtak az erőviszonyok
Kelemen Márton: eltolódtak az erőviszonyok
2014. január 16., csütörtök

Kelemen Márton: eltolódtak az erőviszonyok

2014. január 16., csütörtök

Jól haladnak a Medve-tó körüli munkálatok

Két nagy projektet kell befejezni a nyár elejéig, a turistaidény kezdetéig Szovátán. A Tivoli-tó újjáépült, de használatba kellene adni, továbbá a tavaly elkezdett Só útja nevű projekt kivitelezési ideje is lejár néhány hónapon belül.

Jól haladnak a Medve-tó körüli munkálatok
Jól haladnak a Medve-tó körüli munkálatok
2014. január 16., csütörtök

Jól haladnak a Medve-tó körüli munkálatok

2014. január 16., csütörtök

Gimnazisták a Teleki család nyomában

„A Maros ékköve – a gernyeszegi Teleki kastély, a Teleki család nyomában” nevet viselő vetélkedőre, tíz Maros megyei tanintézmény nevezett be.

Gimnazisták a Teleki család nyomában
Gimnazisták a Teleki család nyomában
2014. január 16., csütörtök

Gimnazisták a Teleki család nyomában

2014. január 16., csütörtök

A Bölöni vezette Nancy csapatában is megfordult

A marosvásárhelyi Simon Károly 1995-ben, negyedikes korában kezdett el futballozni a Sportiskolánál, Czakó János tanár edző keze alatt. Itt figyelt fel rá három évvel később Bölöni László, aki akkor a francia élvonalban a Nancy csapatát irányította.

A Bölöni vezette Nancy csapatában is megfordult
2014. január 16., csütörtök

Városé, nem városé

Nem közeledik a város és a megyei tanács álláspontja a Megyei Kórház melletti csaknem 15 hektáros terület tulajdonjogát illetően.

Városé, nem városé
Városé, nem városé
2014. január 16., csütörtök

Városé, nem városé

2014. január 15., szerda

Kicsi nyugdíj, nagy baj

Szerdától csak abban az esetben írnak fel kilencven százalékban ártámogatott gyógyszereket a 700 lejnél kevesebb nyugdíjjal rendelkezők számára, ha adóigazolással bizonyítják, hogy nincs más jövedelmük.

Kicsi nyugdíj, nagy baj
Kicsi nyugdíj, nagy baj
2014. január 15., szerda

Kicsi nyugdíj, nagy baj

2014. január 15., szerda

Mennyit ér egy gyermek mosolya?

Hét hónappal ezelőtt lett az onkológiai osztály szinte állandó lakója az ötéves Tamás Adélka és édesanyja. Egy banális hátfájásról derült ki, hogy a leukémia első jele, a kislányt azóta kórházban kezelik.

Mennyit ér egy gyermek mosolya?
Mennyit ér egy gyermek mosolya?
2014. január 15., szerda

Mennyit ér egy gyermek mosolya?

2014. január 15., szerda

Szavazni, pártszimpátiától függetlenül

A magyarországi választások közeledtével elsősorban a szavazáson való részvételre buzdítja a Magyar Polgári Párt a kettős állampolgárokat. Úgy gondolják, hogy pártállástól függetlenül mindenkinek élnie kellene szavazati jogával.

Szavazni, pártszimpátiától függetlenül
2014. január 15., szerda

Biró: a harmadik hely az MPP-t illeti

Az első két hely az RMDSZ-é lehet, azonban a harmadik a Magyar Polgári Pártot illeti azon a közös választói listán, amelyet az MPP javasol a közeledő európai parlamenti választásokra – jelentette ki Biró Zsolt, a polgári párt elnöke.

Biró: a harmadik hely az MPP-t illeti
Biró: a harmadik hely az MPP-t illeti
2014. január 15., szerda

Biró: a harmadik hely az MPP-t illeti

2014. január 15., szerda

„Bezár” a Manna és a Kukker

Megszünteti működését február elsejétől a Manna.ro élményportál és a Kukker.ro videómegosztó.

„Bezár” a Manna és a Kukker
„Bezár” a Manna és a Kukker
2014. január 15., szerda

„Bezár” a Manna és a Kukker

A kincseket rejtő nyárádszentlászlói unitárius templom | Templomtúra
Megnyitás

A kincseket rejtő nyárádszentlászlói unitárius templom | Templomtúra

A nyárádszentlászlói unitárius templom értékes építészettörténeti emlékei mellett számos olyan régészeti leletet rejt, amely közelebb visz minket a tizenharmadik századi Erdélyhez. A 2010-ben végzett ásatásokkor kiderült, hogy a jelenlegi templom előtt még egy nemzetségi monostor is állt itt a 12. századból, amiből az akkori Magyarország területén is csupán néhány volt – mesélte Kiss Mihály nyugalmazott unitárius lelkész, miközben körbevezetett minket.

2014. január 15., szerda

Százezer magyart várnak a Székely Szabadság Napjára

Legyünk legalább százezren Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen, a Székely Szabadság Napján! – ezzel a felhívással fordul mindenkihez a Székely Nemzeti Tanács.

Százezer magyart várnak a Székely Szabadság Napjára
2014. január 15., szerda

Gyermeksebészetről – végre magyarul is

Hiánypótló szakkönyvvel rukkolt elő négy marosvásárhelyi egyetemi oktató, akik kedden este mutatták be a Gyermeksebészeti útmutató címen kiadott kötetüket.

Gyermeksebészetről – végre magyarul is
2014. január 14., kedd

Törvénytelen, mégis szükséges

Törvénytelen és büntethető az az iskola, amelyik szerepet vállal az osztálypénz gyűjtésében. Az osztálypénzre azonban szükség van – állítják a szülők, akik önszerveződve gyűjtenek pénzt, hogy legyen mindarra, amit a tanügyi rendszer nem tud biztosítani.

Törvénytelen, mégis szükséges
Törvénytelen, mégis szükséges
2014. január 14., kedd

Törvénytelen, mégis szükséges

2014. január 14., kedd

Közösen készülni a házasságra

A Katolikus Családpasztorációs Iroda szervezésében február 4-én, kedden újabb jegyeskurzus indul Marosvásárhelyen.

Közösen készülni a házasságra
Közösen készülni a házasságra
2014. január 14., kedd

Közösen készülni a házasságra

2014. január 14., kedd

Ha töltött a csokoládé, károsabb

A Romániában forgalmazott töltött csokoládék mindenikében három-négy, de van olyan is, amelyben nyolc adalékanyag van, ezek fogyasztása pedig hosszútávon káros az egészségre – derült ki az országos fogyasztóvédelmi hatóság által végzett felmérésből.

Ha töltött a csokoládé, károsabb
2014. január 14., kedd

Tilos színezni a péktermékeket

Büntetik szerdától azokat a pékségeket és kenyérgyártókat, amelyek mesterséges színezéket használnak a félbarna, fekete vagy graham kenyér előállításakor.

Tilos színezni a péktermékeket
Tilos színezni a péktermékeket
2014. január 14., kedd

Tilos színezni a péktermékeket

2014. január 14., kedd

Kell egy kis áramszünet, még vizsgaidőszakban is

A diák sosem várja az iskolakezdést, még kevésbé, ha számonkérés vár rá. A téli vakáció után azonban megkezdődött a vizsgaidőszak, így a következő hónap nem lesz könnyű. Az erre való készülésről meséltek marosvásárhelyi hallgatók.

Kell egy kis áramszünet, még vizsgaidőszakban is

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye