Hazahívta őket szülővárosuk: vásárhelyiek világtalálkozója

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Vásárhely, szeretett Vásárhely, soha nem felejtünk el – ezzel az Autostop MS és Keresztes Ildikó által játszott dallal kezdődött meg a második Marosvásárhelyi Világtalálkozó gálaműsora szombat délután. S ennek a gondolatnak a jegyében zajlott az egész világtalálkozó is: hogy vásárhelyinek lenni különös érzés, amely még a távolba szakadt honfitársak életét is meghatározza

Szász Cs. Emese

2014. augusztus 31., 16:532014. augusztus 31., 16:53

A másodjára megszervezett világtalálkozó ismét hazahívott számtalan távolba szakadt marosvásárhelyit, legmesszebbről Amerikából érkeztek haza találkozni, de Izraelből, az Egyesült Arab Emirátusokból, valamint Európa számos országából jöttek haza a szülőváros hívására. Legtöbben természetesen az anyaországból. A hazaérkezők s a találkozni vágyó marosvásárhelyiek meg is töltötték a patinás Kultúrpalotát a találkozó szombat délutáni gálaműsorán.

A világtalálkozó ötletgazdája és főszervezője, Kirsch Attila elmondta, a találkozó sokak egykori iskolájának udvarán, a Bolyai Farkas Gimnáziumban kezdődött, ahol interaktív beszélgetések zajlottak. Többek közt ott hangzott el az is, hogy mindannyian kicsit a múltban élünk, de a találkozásokban erő volt, erő van.

A gálaműsoron Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa nevében Csige Sándor vezető konzul beszélt, megfogalmazta, mi mindennel ajándékozta meg Marosvásárhely az itt élőket. „Csak a vásárhelyiek tudják, mit jelent a Somi, vagy az, hogy a lapokhoz jártak fürödni, de csak ők tudják azt is, hogy melyik utca a bulevárd a vártemplom mellett. Ezek a kifejezések azonban nem csak szavak, hanem történetek, s aki valaha itt élt, tudja, mit jelent családhoz tartozni” – fogalmazta meg a vezető konzul.

A szombat délutáni gálaműsor a találkozás mellett a szórakozást is kívánta nyújtani a vásárhelyieknek. A műsorvezetést Nagy István és Fodor Piroska színművészek vállalták, akik poénkodva, időnként élcelődve vezették az egymást követő vásárhelyibbnél vásárhelyibb műsorszámokat. A Sebestyén Aba rendezte előadásban helyet kapott a néptánc, a klasszikus zene, muzsikált fuvós négyes, volt vers tánccal, de elhangzottak közkedvelt sanzonok, kuplék is, valamint az előadás részeként Sebestyén Spielmann Mihály a vásárhelyiségről beszélt, ugyanis – a műsorvezetők szerint – ha Marosvásárhelynek lenne kabalája, s az élő ember lehetne, Sebestyén Spielmann Mihály lenne az.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés