
Fotó: Boda L. Gergely
Bár a nyár nem kedvezett a fürdőzőknek, mégsem panaszkodnak az idei szezonról a marosszéki fürdővárosban. Igaz, a július gyengébb volt a szokásosnál, az augusztus azonban kompenzálta ezt. Idén rengeteg belföldi vendég, valamint egyre több moldovai turista választotta Szovátát nyaralása célpontjául.
2014. szeptember 02., 16:192014. szeptember 02., 16:19
2014. szeptember 02., 16:312014. szeptember 02., 16:31
A szovátai buszmegálló melletti Salt Lake Travel turisztikai központban naponta fordulnak meg a turisták, hogy információt kérjenek a helyi szálláslehetőségekről, árakról s a szabadidős programokról.
Későre, de beindult a szezon
Az iroda utazási ügynöke, Bíró Hajnalka elmondta, hogy bár esős volt a nyár, nem panaszkodhatnak a szezonról, augusztusban volt két hét, amikor szinte semmilyen szálláslehetőséget nem tudtak ajánlani a betérő turistáknak, ugyanis minden foglalt volt. „Bár féltünk az esős időjárástól, s attól is, hogy a Parajdon újranyitott, felújított sós strand elszívja a turistáinkat, ez nem történt meg. Igaz, későre indult be a szezon, de amikor beindult, nagyon jól ment” – fogalmazott Bíró Hajnalka.
Hozzátette: a szezon elején még válogatnak a turisták, de augusztusban azt kapták, ami maradt. Az utazási ügynök szerint idén leginkább belföldi vendégek voltak az ország különböző részeiről, valamint nagyon sok turista Moldovából, számukra ugyanis eltörölték a vízumkötelességet. A magyarországi turisták azonban inkább körutazásaik során érintették Szovátát, s nem szálláslehetőségek, hanem a két-három órás programok iránt érdeklődtek.
Bíró Hajnalka elmondta, a szezon amúgy augusztus végéig szokott tartani Szovátán, de most, hogy augusztus 25–26-án esett az eső, már augusztus elején is kevés turista tért be az információs központba, ahogy a szeptember első napjai sem voltak zsúfoltak.
Két hétig még nyitva tart a strand
Hasonló tapasztalatokról számolt be a fürdővállalatot működtető Danubius cégcsoport értékesítési igazgatója, Szoboszlai László Erik is. „Bár a nyár nagy része esős volt, a szállodáinkban hónapokkal előre foglalnak az emberek, így nem időjárásfüggő, hogy megtelnek-e a szobáink. Mivel van wellnesskínálatunk is, ha épp rossz idő van, ott lubickolnak a vendégek, s ha kicsit jobbra fordul az idő, már mehetnek is a Medve-tóra fürödni” – fogalmazott az értékesítési igazgató. Hozzátette: a Medve-tó esetében is a július gyengébb volt, mint a múlt évben, augusztusban azonban jobb szezont zártak. Főleg a Nagyboldogasszony-napi szabadnap és a hozzá kapcsolódó hosszú hétvége hozta a legtöbb vendéget.
A szezonzárás a Medve-tó esetében is időjárásfüggő, általában szeptember 10–15. között szokták bezárni a strand kapuját, de négy évvel ezelőtt például szeptember végéig volt nyitva, olyan kellemes időjárás volt az ősz elején.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!