
A hétvégi falunapok keretében önkéntességi munkaprogramra is sor került Vámosgálfalva községben: európai támogatással és magyarországi társaikkal együtt tanulták a helyi fiatalok is, mit jelent segíteni az idős személyeken, rászorulókon.
2014. szeptember 02., 16:322014. szeptember 02., 16:32
A fiatalok az idősekért című projektet Balog Elemér polgármester, munkatársa, Szabó Edit Edina és Szentgyörgyi Anna tanácsos kezdeményezték és nyújtották be finanszírozásra az Európai Bizottsághoz. Az elnyert tizenötezer eurós támogatás lehetővé tette, hogy a falunapok keretében kivitelezzék tervüket, és ehhez a magyaroszági testvértelepülések, Nagyhegyes és Csepel ifjai is segítséget nyújtottak.
Tavaly, amikor ajándékcsomagokkal lepték meg a község időseit, akkor értették meg, mit jelent a szépkorúaknak az ajándék, de főleg a jó szó. Sok az idős a községben, velük is foglalkozni és kommunikálni kell, ezért is kezdeményezték ezt a projektet – fejtette ki kérdésünkre a község elöljárója.
Háztáji munka, ami jólesik
A projektben a 12–18 éves korosztálybeli helyi és magyarországi 150 gyerek 19 csoportba osztva 45 családot látogatott meg a hétvégén Vámosgálfalván és Szőkefalván. Különböző háztáji munkálatokat végeztek: kapáltak, gyomláltak, udvart takarítottak, kerítést újítottak fel, zöldséget takarítottak be, paradicsomlevet főztek, babot bontottak, kukoricát fejtettek, fát hasogattak, tehént fejtek, valamint palacsintát, kürtőskalácsot sütöttek – sorolta a kivitelezést irányító Birtalan Ilona Réka. Azt is megtudtuk, nem ez az első eset, amikor a községbeli ifjakat önkéntességi kezdeményezésekbe vonják be, tavaly egy megyei projekt keretében zöldséget, gyümölcsöt gyűjtöttek és adományoztak rászorulóknak. A falusi gyerekek szoktak segíteni otthon a szülőknek, nagyszülőknek, így ez a projekt nem volt számukra újdonság, az viszont igen, hogy más családoknál dolgozhattak ingyen, jószántukból. Csupa pozitív visszajelzéseket kaptak a helyi és magyarországi ifjaktól, akik mindannyian örültek, hogy segíthettek, de több helyen az is sokat jelentett, hogy elbeszélgettek az idősekkel, mosolyt csaltak az arcukra – mondta a fiatal tanárnő, aki szerint minél több személyt kellene bevonni a hasonló önkéntességi munkába, mivel ez előcsalja az emberből az emberséget.
Jól fogott a segítség
Az önkormányzat szerette volna megmozgatni a lakosságot, és ebben célközösségként az ifjúságot választotta ki, hogy megtanuljon jobban figyelni a közösségre, az idősekre. Az idei sikeren felbuzdulva szeretnének jövőre is hasonló önkéntes programot szervezni – árulta el Szabó Edit Edina.
Balog Elemér polgármester is szeretné folytatni a kezdeményezést. Idén az is eredménynek számít, hogy a budapesti gyerekek megtapasztalhatták, mit jelent vidéken élni, és hogy a városi lakásoktól eltérően a falusi háztájban mindig van mit tenni-venni, dolgozni.
A gyerekek nagy élvezettel dolgoztak az idősek udvarán, kertjében. Volt közöttük olyan, aki most vett részt először önkéntességi programban, de a szombati kiértékelőben mindannyian elégedetten számoltak be tapasztalataikról, élményeikről, a magyarországi társaikkal való közös munkáról. Nemkülönben elégedettek a szépkorúak is, akiket meglepett a kezdeményezés és a fiatalok látogatása. „Nem számítottunk rá, de nagyon örvendtünk, hogy segítettek, elégedettek vagyunk” – nyilatkozta Keszeg Mária néni, akinél három csoport is járt, ugyanis a magyarországiak kíváncsiak voltak, mit is jelent a tehénfejés. Az idős néni és férje juhot, tehenet, disznót nevel a gazdaságban, de a földjeik nagyrészét helyi gépészek és a szőkefalvi társas gazdaság műveli meg, a házaspár csak a kiskertet és a szőlőst műveli kétkezi munkával.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!