Vízhálózat-bővítés és útjavítások

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Maros megyei önkormányzati képviselő-testület csütörtöki rendkívüli ülésének napirendi pontjai közül a legsürgetőbb a Mezőzáh-Mezőceked megyei útvonalszakasz felújításának műszaki dokumentációjának elfogadása volt.

Vass Gyopár

2014. augusztus 08., 12:302014. augusztus 08., 12:30

A képviselők elsőként a 2014-2020-as víz- és szennyvízgazdálkodási projekt hozzájárulásáról döntöttek. A pályázat 54 település víz- és szennyvízhálózatának bevezetési vagy felújítási problémáját oldja meg. Az integrált európai projektre az Aquaserv vízszolgáltató vállalat pályázott, a megye pedig 1 százalékát vállalta át annak az összegnek, ami a pályázat előkészítésére, lebonyolítására és elszámolására vonatkozik.

„A pályázat esetében felmerült az a lehetőség, hogy a településektől gyűjtsék be az 1 százaléknak megfelelő összeget, ám végül ezt az önkormányzat vállalta át” – magyarázta portálunknak Kelemen Márton, a Maros megyei önkormányzat alelnöke.

Az ülésen a képviselők elfogadták a Mezőzáh-Mezőceked közötti megyei útszakasz korszerűsítésének  műszaki dokumentációját, ennek alapján meg lehet hirdetni a kivitelezési munkálatokra a versenytárgyalást. A három kilométernyi földút aszfaltozására az önkormányzat 8,02 millió lejt különített el. Ez a maximális összeg, ami Kelemen szerint a liciten csökkenni fog. A határozattervezet megszavazása előtt elhangzott, hogy rengeteg elhanyagolt állapotban lévő út van, és egy komolyabb, nagyobb kaliberű tervre is szükség lenne, ami az útfelújításokat illeti.

Végül a képviselők elfogadták a vészhelyzeti felügyelőség által készített tűzvédelmi-kockázati elemzést. A rutinelemzésnek számító jelentés azért is fontos, mert ennek alapján bővíthető a rohammentő-szolgálat kirendeltségeinek száma. A tűzvédelmi szempontból  kiemelt kockázatot jelentő cégek között szerepelt az Azomureş vegyipari kombinát. Ciprian Dobre, a Maros megyei önkormányzat elnöke a képviselői felszólalásokat követően azt ígérte, a következő üléseken kitérnek a kombinát ügyére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés