Zárt parkoló, tanácstalan recepciós fogadta az elmúlt év utolsó napjaiban az egyik marosvásárhelyi szállodába pihenni, szórakozni érkező turistákat, valamint az ott szilveszterezni kívánó marosvásárhelyi nyugdíjasokat. Míg előbbiek kénytelen voltak máshol szállást keresni vagy visszafordulni, utóbbiak évzáró ünnepét más helyre költöztették. A szálloda, wellnessközpont és étterem működését december 29-én zárolta a végrehajtó.
2017. január 02., 23:252017. január 02., 23:25
A repülőgép-balesetben elhunyt Sorin Ţerbea üzletember tulajdonában levő President szálloda, vendéglő és wellnessközpont évek óta helyet ad a marosvásárhelyi városháza által szervezett nyugdíjas-szilvesztereknek, de más nagyobb rendezvényeknek is, például a Gastropan országos eseményét is évekig itt szervezték meg.
Elsőként a Pro Tv híradójában számoltak be arról, hogy a bár szállodába több mint száz vendég vásárolt többnapos szilveszteri csomagot, amelyért jelentős összeget, mintegy ezer eurót fizettek, a programok elmaradnak. Az ország különböző részeiről, többek között Bukarestből, Nagybányáról, a vendégek december 30-án érkeztek meg, és a helyszínen tudták meg, hogy a szállodát lefoglalta a kényszervégrehajtó, így nem szilveszterezhetnek ott. A felháborodott turisták órákig várakoztak a szálloda előcsarnokában, parkolójában, remélve, hogy helyzetüket megoldják. Követelték, hogy adják vissza pénzüket, vagy biztosítsák a szerződésben lefoglalt körülményeket máshol.
Az intézmény képviselője, Dan Bololi a Marosvásárhelyi Rádiónak azt nyilatkozta, hogy miután a végrehajtó lezárta a szállodát, a wellnessközpontot és a parkolót, bíróságon kérték a végrehajtás felfüggesztését, hogy megszervezhessék a szilveszterezést. A marosvásárhelyi bíróság december 30-án felfüggesztette a végrehajtást, de így is csak a szálloda alkalmazottai mehettek be az épületbe.
A marosvásárhelyi nyugdíjasok, mintegy 500-an, akik itt kellett volna szilveszterezzenek, az utolsó percben tudták meg, hogy máshova terítettek számukra. Volt, aki a tévében látott, ismerőstől hallott hírek miatt kérdezte meg a nyugdíjasklubot, hogy most mi a teendő, de olyanok is voltak, akik a helyszínen tudták meg, hogy máshova kell menniük. Az ő helyzetük megoldódott, hiszen a marosvásárhelyi városháza új helyszínt kerített, így az 10 lejes szilveszteri jegyet váltók a Dacia piac melletti vendéglőben szilvesztereztek.
A szálloda és vendéglő működésének felfüggesztése nem csak a szilveszterezni érkezőket érintette kellemetlenül, a világhálón egyre többen jelzik, hogy esküvőre foglalták le a helyet két éve már, s nem tudják, hogy most hova forduljanak.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
szóljon hozzá!