Vadadi emlékmű a kommunisták áldozatának

A Csíkfalva községhez tartozó Vadad faluban október 25-én, szombaton felavatták az 1950. július 21-én a kommunisták által kivégzett Kiss István földműves emlékművét. Ez az első olyan köztéri alkotás Maros megyében – és a kollektivizálás korszakát kutató László Márton történész szerint talán Székelyföldön is –, amelyet olyan személy tiszteletére állítottak, akit bizonyíthatóan a kommunisták végeztek ki, központi parancsra, hogy megtörjék a gazdaköri rendszereket és rábírják a földműveseket a kollektivizálásra.

A rendezvény – amelyen részt vettek a testvértelepülések, Kakasd és Rábakecöl küldöttségei is – a Szózat eléneklésével kezdődött, majd Balogh István csíkfalvi polgármester Vadad történetét és a vadadiaknak a történelem során a helytállását, a világháborúkban való részvételét ismertette. László Márton történész kiemelte, Kiss István meggyilkolása nem volt egyedi eset a vidéken.

„A feljegyzésekből és az elmondásokból kiderül, hogy jó gazdaember volt, a helyi református egyház kurátora, falubíró. A kutatásaim során a vadadiakhoz hasonlóan ellenálló közösséggel még nem találkoztam, többszöri fenyegetés ellenére sem hátráltak meg a kommunisták elől. 1948-ban egy bálban egy Fülöp Albert nevű helyi besúgó elvesztette a feljegyzéses füzetét, amelyből kiderült, hogy a szintén helyi Kiss Vencelt figyelte, ezért Kiss Vencel megverte őt. A városból kiszállt a milícia, de a faluban megkongatták a harangot, a férfiak összesereglettek, mire a rendőrök elmenekültek. A falu megvédte Kiss Vencelt. Éjszaka megérkezett a katonaság, kilenc személyt letartóztattak, de a falu továbbra is ellenállt. 1950-ben megjött a központi parancs, hogy az ilyen ellenálló településeken példát kell statuálni, embereket kell kivégezni. Ennek lett az áldozata 1950. július 21-éről 22-ére virradóan Kiss István, aki másnapra bírósági megjelenésre volt beidézve, és hiába tanúskodott mellette két falutársa, a javait elvették és szétosztották a helyi kommunista-pártiak között, a feleségét pedig kilakoltatták, és kitiltott személynek nyilvánították. Ennek ellenére 1950. augusztusában a falu lakossága Marosvásárhelyen írásban kérte, hogy oszlassák fel a falusi gazdaságot, és mivel nem járnak sikerrel, 1953. szeptemberében Bukarestben is kérték, majd egyéni kéréseket is letettek” – ismertette a történteket László Márton.

Bányai Albert felszólalásában hozzátette: az ő édesapját, Bányai Györgyöt „nézték ki” a szekusok, mivel a „magyar világban” a falu vezetője volt, módos gazda, akire hallgattak az emberek. „Apámat akarták vinni, de amikor megtudták, hogy hat gyereke van, öt fiú és egy leány, akkor lemondtak róla, mert mi árván maradtunk volna. Kiss Istvánnak egyetlen fia volt, aki a háborúban meghalt, így őt lőtték le. A faluból öt férfit, közöttük apámat is, kényszerítették, hogy megássák a sírját, apámmal átkutattatták a zsebeit, majd bedobatták a testet a gödörbe. Azt is mondták, hogy jól tapossák meg a földet, de erre már nem voltak hajlandóak, ezért a puskatussal belökték őket a gödörbe” – mesélte az édesapjától hallott részleteket az idős Bányai Albert, hozzátéve, hogy az 1989-es rendszerváltozás után a falusiak keresték a maradványokat az adott helyen, de már nem találták.

Az emlékmű a vadadi születésű Szakács Mátyási Endre kezdeményezésére készült, aki a kopjafánál elhelyezett egy cserépnyi földet is. „Kiss István felesége, Kiss Irma kiment arra a helyre, ahol a falutársak mondták, hogy eltemették a férjét, és a véres porból egy adagot a háza kútjának lábánál eltemetett. Onnan hoztuk mi most ezt a cserép földet” – mondta a kezdeményező, a megtört, de összeforrott felkiáltójelhez hasonló kopjafánál.

A rendezvényen beszédet mondott még az RMDSZ megyei elnöke, Brassai Zsombor, valamint fellépett a jobbágyfalvi és a rábakecöli kórus, a vadadi iskola diákjai.